UEFA Futsal Cup: bő öt perc alatt öt gól, harmadik az ETO

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.24. 16:58
Az UEFA Futsal Cup elitkörének lisszaboni csoportjában a Győri ETO fantasztikus első félidei teljesítményének (is) köszönhetően 7–2-re legyőzte az Eindhovent, így két vereség után megszerezte a hőn áhított győzelmet, ezzel a kvartett harmadik helyén zárt. A győriek játékosa, Dróth Zoltán az első játékrészben szűk másfél perc leforgása alatt szerzett mesterhármast. A csoport élén a házigazda Sportingot 6–3-ra legyőző azeri Araz végzett.

A Rába ETO szenzációsan kezdte a mérkőzést, a 8. percben beindította a gólhengert, amelynek köszönhetően tulajdonképpen öt perc leforgása alatt eldöntötte az Eindhoven elleni találkozót.

A magyar csapat 7:32 perc elteltével Dróth Zoltán találatával szerzett vezetést, a gólszerző azonban nem érte be ennyivel, 8:18-nál és 8:51-nél is a kapuba talált, így szűk másfél perc leforgása alatt mesterhármast könyvelhetett el.

Az újabb Dróth-gólok a folytatásban elmaradtak, a csapattársak azonban gondoskodtak róla, hogy az ETO mihamarabb pontot tegyen a mérkőzés végére. A 12. percben Alvarito, hatvanhat másodperccel később Bognár Bálint volt eredményes, így David Madrid tanítványai szűk negyedóra játék után már 5–0-ra vezettek.

A második félidőt már „lehozta" döntetlenre a holland csapat – dacára annak, hogy a 25. percben Petrus Grimmelius kapust kiállította a játékvezető az eindhoveniektől.

A piros lap felmutatása után tíz másodperccel Carlitos növelte hatgólosra a győriek előnyét, majd Tim van den Akker szépített, míg Fábio Aguiar 29. percben szerzett góljára kevesebb mint másfél perccel a vége előtt Iliass El Attabi válaszolt.

Az ETO ezzel a győzelemmel a kvartett harmadik helyén zárt, gólkülönbségét pedig 8–13-ra javította. A csoportelsőségről – ezzel együtt a továbbjutásról – az Araz Naxcivan–Sporting mérkőzés döntött.

A találkozón az azeri együttes 6–3-ra legyőzte a házigazdát, így az Araz a 2009–2010-es szezon után ismét bejutott a Final Fourba, amelyet 2014 áprilisának utolsó hétvégéjén rendeznek. A négyes döntő további résztvevői a spanyol Barcelona, az orosz Dinamo Moszkva és a kazah Kajrat Almati.

UEFA FUTSAL CUP
ELITKÖR, LISSZABONI CSOPORT

3. FORDULÓ
Eindhoven–RÁBA ETO 2–7 (0–5)
G:
Van den Akker (28.), El Attabi (39.), ill. Dróth (8., 9., 9.), Alvarito (12.), Bognár B. (13.), Carlitos (26.), Fábio (29.)
Araz Naxcivan–Sporting 6–3 (2–1)
A csoport végeredménye: 1. Araz Naxcivan 9 pont (17–6), 2. Sporting 6 (15–8), 3. RÁBA ETO 3 (8–13), 4. Eindhoven 0 (6–19)

CSÜTÖRTÖKÖN JÁTSZOTTÁK
Sporting (portugál)–RÁBA ETO 6–1 (3–0)
G:
Marcelinho (5.), Pedro Cary (11.), Divanei (15.), Alex (25., 34.), Déo (37.), ill. Harnisch (32.)
Araz Naxcivan (azeri)–Eindhoven (holland) 6–3 (3–2)

PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
RÁBA ETO–Araz Naxcivan 0–5 (0–1)

G:
Davi (2.), Felipe (26.), Fabiano (27., 39.), Amadeu (36.)
Sporting–Eindhoven 6–1 (3–0)

A csoportból az első helyezett jut a négyes döntőbe.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik