Tottenham: három hónap után hazatér a női világbajnok

MTI/NSO (P. K.)MTI/NSO (P. K.)
Vágólapra másolva!
2020.12.21. 16:46
null
Alex Morgan már távozott is a Spurstől (Fotó: Twitter/Tottenham Hotspur, archív)
Szeptemberben jelentette be a Tottenham női labdarúgócsapata az olimpiai és világbajnok, amerikai  Alex Morgan szerződtetését, aki hétfői közleményében már a távozásáról számolt be.

 

„Mindig hálás leszek a klubnak, a játékostársaimnak és a Tottenham Hotspur szurkolóinak. Londonba érkezésem óta érzem, hogy világszínvonalú egyesülethez tartozom, amely lehetőséget kínált számomra, hogy visszatérjek szeretett sportágamhoz" – fogalmazott hétfői közleményében a 31 éves amerikai válogatott Alex Morgan, aki hazatér az Egyesült Államokba, de azt egyelőre nem tudni, hol folytatja pályafutását.

A csatár májusban adott életet lányának, ezután szeptemberben szerződött az angol klubhoz, melyben öt találkozón lépett pályára és két gólt szerzett.

Morgan az amerikai válogatottal a 2012-es, londoni olimpián és az elmúlt két világbajnokságon is aranyérmet nyert. Tavaly jelölték a női Aranylabdára, Megan Rapinoe és Lucy Bronze mögött a harmadik helyen zárt a szavazáson.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik