Topligák: itt a leghűségesebb és a hűtlen futballisták listája!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.03.07. 16:24
null
A teljes listát nagyobb méretben a képre kattintva tekintheti meg – balra a leghűségesebbek, jobbra a „hűtlenek”!
Az öt nagy európai labdarúgóligában 29 olyan játékos található, aki betöltötte a 27. életévét és felnőttpályafutása kezdete óta még egyszer sem váltott klubot – derült ki a neuchateli egyetem Nemzetközi Sporttudományi Központjának futballal foglalkozó kutatócsoportja (CIES Football Observatory) frissen publikált kutatásából.

 

Mint a mellékelt ábráról leolvasható, a kutatók a spanyol élvonalban (La Liga) bukkantak a legtöbb (14) egycsapatos labdarúgóra ebben a korosztályban. A francia élvonalban hat, a németben négy, az olaszban három, az angolban mindössze két ilyen játékos található.

A nagy ligák leghűségesebb játékosa a 39 éves Francesco Totti, aki a 24. idényét gyűri az AS Roma kötelékében. Érdekesség, hogy éppen Totti egyik korábbi klubtársa, egyben 2006-os világbajnoktársa, Luca Toni a leggyakrabban költöző „vándormadár” – a 38 esztendős támadónak a Hellas Verona a 15. klubja.

A legalább 10 klubban megforduló játékosok között Andros Townsend a legfiatalabb: a nemrégiben a Newcastle Unitedbe igazoló, karrierje 11. csapatát szolgáló angol válogatott szélső még csak 24 éves!

Francesco Totti (jobbra) és Luca Toni 2010-ben, amikor utóbbi is a Romát erősítette (Fotó: Action Images)
Francesco Totti (jobbra) és Luca Toni 2010-ben, amikor utóbbi is a Romát erősítette (Fotó: Action Images)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik