Tokió 2020: Szalahhal is számolnak az egyiptomi válogatottnál

MTI/H. D.MTI/H. D.
Vágólapra másolva!
2020.11.06. 10:07
null
Szalahhal is számolnak az olimpiára készülő U23-as egyiptomi válogatottnál (Fotó: AFP)
Savki Garib, az egyiptomi U23-as labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya Mohamed Szalahhal is számolna a tokiói játékokra utazó csapatában. A tervek szerint a Liverpool 28 éves támadója lenne a három engedélyezett túlkoros közül az egyik – írja az MTI.

 

„A csapat szakmai stábja és az Egyiptomi Labdarúgó-szövetség is szeretné behívni Mohamed Szalahot” – idézte Garibnak az Ahram Online-nak adott nyilatkozatát az olimpiai sportokkal foglalkozó insidethegames.biz oldal. A szakvezető hangsúlyozta, hogy Szalah világklasszis játékos, és reményét fejezte ki, hogy rendelkezésre tud állni.

A tréner szerint Szalah szerepvállalásával megnőne az esélye annak, hogy az egyiptomi válogatott érmet szerez, és példaként említette Neymart, akivel a brazilok Rio de Janeiróban olimpiai bajnokok lettek.

„Ha ilyen játékos is van a keretedben, a célok megváltoznak” – fogalmazott.

Szalah ott volt a 2012-es londoni olimpián, amelyen három góllal segítette negyeddöntőig jutó csapatát. A 2016-os játékokra nem jutott ki Egyiptom. Az afrikai ország labdarúgó-válogatottjának legjobb eredménye két negyedik hely, melyet az 1928-as amszterdami és az 1964-es tokiói olimpián harcolt ki.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik