Szlovén Kupa: muravidéki rangadó a kiírás döntőjében

POLGÁR LÁSZLÓ (Lendva)POLGÁR LÁSZLÓ (Lendva)
Vágólapra másolva!
2020.06.10. 22:17
null
Muravidéki rangadó a Szlovén Kupa döntőjében (Fotó: facebook.com/nafta1903)
Nem mindennapi módon alakult Szlovéniában a kupaelődöntő menete, hiszen a Szlovén Labdarúgó-szövetség korábban úgy határozott, hogy a szlovéniai labdarúgóközpont helyszínén, vagyis Brdóban rendezi meg a Szlovén Kupa elődöntős meccseit. A döntőbe aztán a két legnagyobb helyi rivális, a muraszombati Mura, valamint a lendvai Nafta került.

Kedden az első ligások csatájában az NS Mura az Aluminij Kidricevót győzte le 4–0-ra, a ma útra kelő NK Nafta 1903 pedig a második vonalban szereplők összecsapásán a Kalcer Radomlje ellen győzött úgy a tizenegyespárbajban 4–2-re, hogy hosszabbítás után a találkozón 1–1-re álltak, végeztek a felek.

A lendvaiak esetében kuriózum, hogy először kerültek a Szlovén Kupa döntőjébe, soraikban a magyar Paku Rolanddal, Gergényi Bencével, valamint Végh Gáborral a meccsen (a kispadon foglalt még helyet Bolla Gergő és Molnár Dominik).

A lendvai együttesből Vedran Vinkót a 26., Jaka Bizjakot az 56. percben állították ki második sárga lap után, vagyis kilenc emberrel harcolták ki a továbbjutást a kék-fehérek!

Eredetileg – ahogy a csapatok haladtak előre a kiírásban – az a döntés született, hogy a két muravidéki klub esetleges finalista szereplése miatt a döntőt Muraszombaton rendezték volna, a pandémia azonban keresztül húzta ezt az elképzelést, így a Mura–Nafta presztízsmeccset is Brdóban rendezik meg június 24-én.

SZLOVÉN KUPA
ELŐDÖNTŐ

Nafta 1903–Kalcer Radomlje 1–1 – tizenegyesekkel 4–2

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik