Szerb Szuperliga: a hazai mérleg javítása a cél a Topolyánál

T. J.T. J.
Vágólapra másolva!
2020.10.15. 14:02
null
A hazai mérleg javítása a cél a Topolyánál (Fotó: FK TSC)
Amíg a szerb Szuperliga tavalyi idényében nem ismert vereséget hazai pályán – a zentai Városi Stadionban – a Topolyai Sport Club, addig az idei bajnoki idényben a megszerezhető tizenöt pontból csak hetet sikerült begyűjtenie Szabó Zoltán együttesének.

 

A Metalac és a nisi Radnicski ellen becsúszott vereségek után a legutóbbi zentai mérkőzésen már tavalyi önmagára emlékeztet a TSC, s ennek a szabadkai Szpartak itta meg a levét, amely 3–0-s vereséget szenvedett. A hazai mérleget a ma 18 órakor kezdődő, Novi Pazar elleni találkozón kellene kozmetikázni, ez viszont nem ígérkezik könnyű feladatnak.

„A Novi Pazar nagyon kellemetlen ellenfél: sikerült legyőznie a Partizant és a Vojvodinát is, úgyhogy nehéz mérkőzés előtt állunk. A Proleter elleni vereség után nagyon fontos lenne győznünk, mert így felzárkóznánk a táblázat felső részében található együttesekhezˮ – mondta Marko Jovanovics segédedző.

Tíz forduló után a TSC 14 ponttal a 10. helyen áll, míg a Novi Pazar 12 pontot gyűjtve a 13. helyen várja a találkozót.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik