Szaúd-Arábia: a Marca szerint CR évi 200 millió eurós fizetésről állapodott meg a rekordbajnokkal

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.11.30. 11:09
null
Cristiano Ronaldo évi 200 millió eurót kereshet az al-Nasszrnál (Fotó: Getty Images)
A spanyol Marca információi szerint a Szaúd-arábiai labdarúgó-bajnokságban szereplő al-Nasszr két és fél idényre szóló szerződést ajánlott a Manchester Uniteddel nemrég szerződést bontó ötszörös aranylabdás Cristiano Ronaldónak, aki évi 200 millió eurós fizetésről állapodott meg a klubbal.

A spanyol lap azt írja, a portugál játékos egyre közelebb áll ahhoz, hogy Szaúd-Arábiába szerződjön. A Marca kitért rá, Cristiano Ronaldo két és fél idényre szóló szerződést írhat alá, s évente 200 millió eurós fizetésről állapodott meg a Szaúd-arábiai klubbal, a jelenleg nyolc mérkőzés után második helyen álló al-Nasszrral.

A portugál már a nyáron kifejezte távozási szándékát a Manchester Unitednél, de nem kapkodtak érte az európai élklubok, Erik ten Hagnál, az MU menedzserénél pedig nem számított alapembernek, s előbb személyes okokra hivatkozva (újszülött gyermekének halála) nem vett részt a csapat nyári edzőtáborában, majd a Rayo Vallecano elleni felkészülési mérkőzésen a félidőben lecserélt sztár még a lefújás előtt elhagyta az Old Traffordot. Ezt követően megtagadta a játékot a Tottenham elleni bajnokin, ami miatt a klub három napra felfüggesztette, s nem volt a Chelsea elleni mérkőzésre nevezett keretben. Ezt követően nagy vihart kavart interjút adott Piers Morgannek, s többek között azt mondta, a Manchester United elárulta őt.

Az angol klub november 22-én azonnali hatállyal szerződést bontott a portugál sztárral, aki jelenleg szabadon igazolható.

Az MU-nál heti 500 ezer fontot kereső Ronaldo fizetési igényeit az európai klubok ajánlatai meg sem közelítik, ahogy a fizetési sapka miatt az észak-amerikai liga (MLS) sem jöhet szóba számára, így az arab klubok lehetnek leginkább versenyben CR kegyeiért.

A Marca megjegyzi, az arab futball időről időre fejlődik, amit bizonyít az is, hogy az al-Nasszrt például a többek között a francia Lille-t, Marseille-t, és Lyont, valamint az olasz AS Romát korábban vezető Rudi Garcia irányítja, a csapatban ott van a 127-szeres kolumbiai válogatott kapus, David Ospina, a kameruni válogatottat a vb-n is erősítő Vincent Aboubakar, illetve a spanyol Álvaro González is, a csapat pedig egy 25 ezer férőhelyes stadionban játssza hazai mérkőzéseit.

A Marca megemlítette azt is, hogy a szaúdi címvédő al-Hilal tavaly nyáron már felkereste a portugál játékost, de akkor adminisztratív okok megakadályozták a szerződtetését. Ezzel szemben Cristiano Ronaldo al-Nasszrba szerződésének nincs jogi akadálya.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik