Szalay Miklós mindenre hajlandó volt, csak futballozhasson

Három legendás név Salgótarjánból: Szalay Miklós, Répás Béla, Básti István. A tarjáni futballisták Moór Ede vezetésével az 1971–1972-es bajnokságban a harmadik helyen végeztek, a 4–3–3-as rendszerben a középpályás sor oroszlánrészt vállalt a sikerből. Szalay Miklós 1965-ben mutatkozott be az együttesben, testnevelő tanára, Szabó Géza – később a remeklő DVTK edzője – szúrta ki a tehetségét, a középiskolás bajnokságban kétszer is döntőt játszó csapatból a Salgótarjáni Kohászhoz vezetett az útja, ahol felfedezte Grosics Gyula, az akkoriban az NB I/B-ben aranyérmes SBTC trénere. A fedezet 1965-ben ott volt a későbbi bajnok Vasas elleni 1:1-es nyitányon a sérült Szojka Ferenc helyén, ám csupán a negyedik fordulót követően emelte ki a Népsport, mégpedig így: „Szalayt nagy munkabírása dicséri.”

Akkor még Toldi Miklóssal játszott fedezetpárban, jól lépett be a támadásokba, ugyanakkor a védekezéshez is értett. Már Mészáros József volt az edző, aki jobbhátvédnek jelölte, azt kellett játszania, amit az Interben a védőjátékot forradalmasító Giacinto Facchettinek a bal oldalon.

„Dodó bácsi azt mondta: »Elfutsz a jobb szélen, beadod a labdát, majd amilyen gyorsan csak tudsz, visszazársz, nehogy az ellenfél a posztodon támadást indítson!« Finoman fogalmazok: nem szerettem a bekkelés részét” – mondta Szalay Miklós, aki jobbfedezetként, majd a középpálya jobb oldalán érezte magát a legjobban.

Egy évtizedet húzott le Tarjánban, noha az egyik legjobb vidéki futballistaként a fővárosból is megkeresték. Nagyon jólesett neki, amikor az MTK-tól Sándor Károly hívta, hogy igazoljon a Hungária körútra. A kék-fehérek törzs­helyén, a legendás Rozmaring presszóban tárgyaltak, ahol a megkeresésre azt válaszolta Csikarnak:  „Engem minden Tarjánhoz köt, nem csak az, hogy ott lettem ismert játékos...”

Ugyanakkor érezte, a Budapest-centrikus magyar futballban közelebb lehet a tűzhöz, azaz a válogatotthoz, ezért hozzátette, ha a Stécé elengedi, költözik, de ha nem, nem várja ki az ilyenkor szokásos egyéves kényszerleállást:   „Egy szemvillanás alatt eldőlt a sorsom, az MTK-vezetőknek az SBTC elnöke csak ennyit mondott: »Szalayt nem adjuk.«”

Lakat Károly 1968-ban beválogatta az olimpiai csapatba, Izrael és a négy közé jutásért Guatemala ellen játszott, mindkétszer csereként: „A guatemalai válogatott egyik legjobbjának hatalmas lövése volt, Karcsi bácsi meccs közben szólt: »Szalay, vetkőzz, bemész, ügyelsz rá, ne lőjön kapura!«”

A válogatottban is bemutatkozott, igaz, egy alkalomnál nem jutott tovább. Illovszky Rudolf szövetségi kapitány az Eb-sorozatban számított volna rá, felkészülési meccsen, 1972. január 12-én Madridban Juhász István cseréjeként a 60. percben pályára küldte a spanyoloktól elszenvedett 1–0-s vereség alkalmával. Az NSZK elleni találkozó előtt combizomszakadást szenvedett, az 1972-es év a válogatottság, a bajnoki bronz, továbbá a remek egyéni teljesítmény – a Népsport osztályzatai alapján (6.73) Szűcs Lajossal (Bp. Honvéd) holtversenyben harmadik lett a játékosrangsorban, csak két kapus, Rapp Imre (Pécs) és Buús György (Komló) előzte meg – mellett sok bosszúságot hozott. Ugyan a bajnokság vége előtt három fordulóval a Stécé a Karancsalján 15 ezer néző előtt 3–1-re legyőzte a Honvédot, s ezzel feljött a második helyre, az utolsó előtti és a záró körben megbotlott, így a dobogó harmadik helyén végzett – de ennél sokkal nagyobb baj volt, hogy Pintér Sándorral összecsúszva súlyosan megsérült. S ahogyan mondani szokás, a baj nem járt egyedül, kiderült, hogy krónikus vesegyulladása van.

„Milyen furcsa az élet. A meccsek után csatos bambit ittam, csapattársam, Tali­ga Feri mondogatta is, fröccsöt igyál, az jó a vesének.”

Nagyon nehezen viselte, hogy le kellett mondania a futballról. Még a veseátültetésre is hajlandó lett volna: „Kérdeztem a dokikat, ha az ózdi Fükő Sándor fél tüdővel vígan játszhat, akkor én miért nem? Elmagyarázták, hogy az egészen más. Azóta diétázom, fehérjében szegény ételeket eszem.”
Labdarúgó-karrierje összegzéseként ennyit mondott: „Olimpiai bajnok, válogatott lettem, de 1972 után néhány év nagyon hiányzik. Még huszonhat éves sem voltam, amikor le kellett állnom.”