Svédország: Ibra üzent, visszatérne a válogatottba? – kép

T. D.T. D.
Vágólapra másolva!
2020.11.02. 13:10
null
Ibrahimovic újra magára ölti a svéd válogatott mezét? (Fotó: AFP)
„Rég láttuk egymást” – üzent Zlatan Ibrahimovic a hivatalos Twitter-oldalán hétfőn, egy olyan kép kíséretében, amelyen a svéd válogatott játékosaként látható. Ez beindította a szurkolók fantáziáját: a Milan csatára visszatérhet a nemzeti csapatba?

A 39 éves sztár formája alapján teljesen érthető lenne, ha újra szóba került volna a svéd válogatottban való szerepeltetése, hiszen a Milanban ebben az idényben hét tétmeccsen nyolc góllal és két gólpasszal segítette csapatát.

Svédország egyik legjelentősebb hírportálja, az Aftonbladet is beszámolt a támadó üzenetéről, ám a lap úgy tudja, a svéd szövetség vezetői egyelőre nem vették fel a kapcsolatot Ibrahimoviccsal. A szövetségi kapitány, Janne Andersson várhatóan szerdán hirdet keretet a soron következő három – Dánia, Horvátország és Franciaország elleni – összecsapásra.

Ibrahimovic először 2001-ben, legutóbb a 2016-os Európa-bajnokságon szerepelt a nemzeti együttesben, a kontinenstornát követően visszavonult a válogatottól. 116 mérkőzésen 62 gólt szerzett a válogatottban, utóbbival svéd csúcstartó. Két vb-n játszott, 2002-ben és 2006-ban is a nyolcaddöntőben estek ki.

Európa-bajnokságon négyszer vett részt (2004, 2008, 2012, 2016), de csak az első alkalommal jutottak tovább a csoportból, 2004-ben a negyeddöntőben búcsúztak.

A támadó esetleges visszatérését már a 2018-as világbajnokság előtt is pedzegették, ám végül kimaradt a gárdából.

Card

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik