Sepsi OSK: vereséggel kezdte az évet a szentgyörgyi csapat

Vágólapra másolva!
2019.01.13. 16:02
null
Vereséggel kezdte az évet a Sepsi OSK (Fotó: Facebook/Sepsi OSK)
Vasárnap délután lejátszotta első felkészülési mérkőzését a törökországi Belekben edzőtáborozó Sepsi OSK, a székelyföldi csapat 2–1-es vereséget szenvedett a török élvonal kilencedik helyén álló Sivassportól.

A román Liga 1 negyedik helyén telelő sepsiszentgyörgyi csapat játékosai a mérkőzés során találkoztak először a labdával a beleki felkészülés során, ugyanis az előző négy nap heves és állandó esőzései kizárólag erőnléti edzéseket tettek lehetővé a csapat számára.

Vasárnap viszont már kisütött a nap, és 2019-ben először pályára lépett a Sepsi OSK, amelynek idei első gólját Joseph Mensah szerezte a mérkőzés hajrájában. Ekkor azonban már 2–0-ra vezetett a Sivasspor, amelyből az első félidőben az ukrán Szerhij Ribalka, a másodikban pedig a Barcelonától kölcsönkapott brazil Douglas volt eredményes.

Közvetlenül a mérkőzés előtt a szentgyörgyi klub már negyedik téli igazolását jelentette be, a kenyai válogatott balhátvéd, Abud Omar személyében. A belga Cercle Bruges-től érkező 27 éves játékos másfél éves szerződést kötött a klubbal. Szintén a védelembe érkezett a lengyel Sebastian Rudol (24 éves belső védő) a Pogon Szczeczintől, míg a középpályára két fiatal romániai futballistát szerződtetett a Sepsi: a 17 éves Calin Popescu a Liga 2-es temesvári ASU Politól, míg a 21 esztendős, négy évig a Wolverhampton utánpótlásában játszó Nicolae Carnat a Dunarea Calarasi-tól érkezett.

A Sepsi OSK még négy edzőmérkőzést játszik Belekben, szerdán a kazah Aktobe, január 20-án az ukrán Mariupol, 22-én a Szombathelyi Haladás, 24-én pedig a bolgár Dunav Rusze lesz az ellenfele. A szentgyörgyiek keretéből egyelőre hiányzik a Fülöp-szigetek válogatottjával az Arab Emírségekben zajló Ázsia-kupán szereplő balhátvéd, Daisuke Sato.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik