Sepsi OSK: közvetlen riválistól érkezett gólerős támadó

Vágólapra másolva!
2019.02.21. 10:59
Közvetlen riválisa leggólerősebb játékosát szerződtette a Sepsi OSK labdarúgócsapata, amely csütörtökön leigazolta a Poli Iasi Costa Rica-i támadó középpályását, Dylan Florest. A 26 éves, jobbszélsőként is bevethető futballista a nyáron érkezett a román élvonalba, ahol eddig 22 mérkőzésen hét gólt és öt gólpasszt jegyzett.

Bukaresti sajtóértesülések szerint a Sepsi OSK mintegy 90-100 ezer eurót fizet az ősszel hazája felnőttválogatottjában is bemutatkozó Floresért – ez az első eset, hogy a székelyföldi klub élő szerződéssel rendelkező futballistát vásárolt egy másik csapattól. Amely ráadásul közvetlen riválisa is a felsőházi rájátszásért folyó küzdelemben, hiszen az ötödik Sepsi (36 pont) és a nyolcadik Poli (34) is a top hatba kerülésért harcol az alapszakaszból hátralevő két fordulóban. Más kérdés, hogy a hétvégén Flores semmiképpen sem léphet pályára, ugyanis sárga lapok miatti eltiltását kell letöltenie.

Bármennyire is váratlan az üzlet, ugyanannyira előnyös mindkét klub számára. A Polinak egy köztartozások okozta félmillió eurós lyukat kell betömnie március végéig a költségvetésében, hogy a következő idényre is megkapja az élvonalbeli induláshoz szükséges licencet a román szövetségtől.

A Transfermarkt által 700 ezer euróra becsült Flores szerződése júniusban lejárt volna, így legalább sikerült valamennyi pénzt látni érte, miközben az egyik legnagyobb fizetést (bukaresti sajtóhírek szerint havi 6500 eurót) is leírhatja. A Sepsinek pedig sürgősen támadóra van szüksége, miután macedón centerét, Marko Szimonovszkit a múlt héten kettős, has- és lágyéksérv miatt műtötték meg, így jó ideig nem számíthatnak a gárda második leggólerősebb, eddig öt találatot elérő labdarúgójára.

A szentgyörgyi csapat egyébként a héten megvált egyik kölcsönjátékosától is, a jobbszélső Stephan Draghici visszatért az Universitatea Craiovához.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik