Románia: pozitív lett a szövetségi kapitány koronavírustesztje

B. M.B. M.
Vágólapra másolva!
2021.03.16. 11:11
Alig tíz nappal a világbajnoki selejtezők kezdete előtt pozitív lett Mirel Radoi román szövetségi kapitány koronavírustesztje – számolt be a Román Labdarúgó-szövetség honlapja. A 39 éves edzőt hétfőn tesztelték, és az eredmény nyomán a bukaresti szövetség azonnal lemondta szerdára tervezett sajtótájékoztatóját. Radoit kedden ismét tesztelik, és amennyiben ismét pozitív lesz az eredmény, két hétre elkülönítik.

Ha el kell különíteni Radoit, azt jelenti, sem a hétvégén kezdődő felkészülésen, sem a március 25-i Észak-Macedónia, illetve a 28-i Németország elleni, szintén hazai találkozón nem lehet csapatával. Legjobb esetben csak március 31-én, az Örményország elleni idegenbeli találkozón ülhet a kispadon.

Radoi egyébként már megkapta az első oltását, így reménykedik benne, hogy a második teszt kedvezőbb eredményt hoz. „Nincsenek tüneteim. Szívből remélem, hogy ez csak egy tévedés vagy a 14 napos időszak végén vagyok, hogy normálisan megkezdhessük a mérkőzések előkészítését” – idézi a román szövetség honlapja a szövetségi kapitányt.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik