Románia: Mutu is hallgat az indiai Pune hívó szavára?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.22. 10:43
Egyre több jel utal arra, hogy több, kiöregedőben lévő kiválóság után Adrian Mutu is az indiai élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban folytatja karrierjét.

Egyes sajtóhírek szerint a 2014 januárja óta a román Petrolul Ploiesti alkalmazásában álló Adrian Mutut három hónapra kölcsönvette a Chennaiyin FC. Ebbe a csapatba igazolt Mikaël Silvestre, az Inter, a Manchester United és az Arsenal korábbi francia védője, az MU-ban és a Videotonban is megforduló Bojan Djordjic, az olasz világbajnok Marco Materazzi pedig játékos-edzőként szolgálja a klubot.

A Sky Sports azonban úgy tudja, hogy Mutu a Pune City labdarúgója lesz. Az idén alapított egyesület – amely együttműködik a román támadó egyik korábbi klubjával, a Fiorentinával – már soraiban tud egy korábbi klasszist David Trezeguet személyében.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik