Román Kupa: a Sepsi edzője szerint csak védekezéssel semmire sem mennek

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2022.05.11. 13:29
null
Cristiano Bergodi (Fotó: Sepsi OSK)
A következő öt napban Craiován dől el a Sepsi OSK idényének sorsa, csütörtökön a Román Kupa elődöntőjének visszavágóját, hétfőn pedig utolsó bajnoki mérkőzését vívja az olténiai városban a székelyföldi csapat.

 

A kupapárharc első mérkőzését 2–1-re megnyerte a Sepsi, ám ellenfele igazi specialistának számít a sorozatban: az Universitatea Craiova a legutóbbi öt idényben négyszer is elődöntőbe jutott, 2018-ban és tavaly pedig meg is nyerte a sorozatot. A hazaiaknak ráadásul a bajnoki szereplés miatt sem fáj már a fejük, mivel mindenképpen a harmadik helyen végeznek. Így viszont – a szentgyörgyiekhez hasonlóan – nekik is a kupa a rövidebb és egyszerűbb út az újabb nemzetközi kupaszereplés felé, ha ugyanis más csapat nyeri a kupát, a bronzérmesnek még osztályozót kell játszania az alsóház döntőjét megnyerő csapattal az Európa-konferencialigában indulásért.

A Sepsi kizárólag élvonalbeli csapatok kiejtésével, négy egygólos győzelemmel jutott el a kupadöntő kapujába, miközben a Craiova a bajnok kolozsvári CFR kiejtése után két harmadik ligás ellenfelet fogott ki az előző körökben. A szentgyörgyi előny ellenére az Universitatea nemcsak a párharc, hanem a kupa megnyerésének is legnagyobb esélyese, Cristiano Bergodi, a vendégek edzője mégis optimistán várja a visszavágót.

„Nem számít, hogy van egy kis előnyünk, mert nagyon jó csapattal játszunk. Bátran, koncentráltan kell futballoznunk, csak védekezéssel semmire sem megyünk. A Craiova az ország egyik legjobb csapata, amelynek rengeteg helyzete van, sok gólt lőnek, főleg a széleken remekül tolják előre a játékot” – nyilatkozta a Sepsi közösségi oldalának az olasz edző, aki két éve még a craiovai kispadon ült, ám a koronavírus-járvány miatt szinte kizárólag zárt kapus mérkőzéseken. Most viszont telt ház, 30 ezer néző is lehet a Ion Oblemenco-stadionban, bár kérdéses, hogy a bajnoki reményeket szertefoszlató, FCSB-től elszenvedett vasárnapi vereség (0–1) hogyan hat a craiovai közönségre.

ROMÁN KUPA
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Május 12., csütörtök 18.30:
Universitatea Craiova–Sepsi OSK – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik