River: Trezeguet-t megrázta, hogy elküldték, de folytatja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.09. 12:47
Szakmai okok vezettek David Trezeguet szabadlistára tételéhez – indokolta meg közelmúltbeli döntését Ramón Diaz, az argentin labdarúgócsapat, a River Plate vezetőedzője.

„Futballszakmai döntés született" – mondta az ügyben először hétfőn megnyilvánuló Diaz, hozzátéve: bármennyire is megütköztek lépésén a klub szurkolói, neki „nem szokása meggondolni magát", és most sem fog így tenni. „Majd utólag kiderül, helyesen döntöttem-e, vagy sem" – tette hozzá.

A 35 éves David Trezeguet tavaly januárban igazolt a Riverbe, szerződése 2015-ig szól, ám Diaz jelezte: nem számít rá. A világ- és Európa-bajnok francia támadó térdét nemrégiben megoperálták, Trezeguet kilátásba helyezte, hogy a sérülés következtében visszavonul, mégis folytatja.

„Meglepett és megsebzett a döntés, de az edző hozta, így el kell fogadnom – reagált félreállítására Trezeguet a napokban az Olé című argentin lapban. – Felgyógyultam a sérülésemből, még szabadságra sem utaztam el a nyáron, hogy azonnal bekapcsolódhassak a munkába. Most az a kérdés, hogy hol. Vannak ajánlataim, de először a Riverrel kell rendeznem az ügyemet, hiszen két évig még odaköt a szerződés."

Trezeguet-nek argentin, brazil és mexikói ajánlatai vannak, és a francia élvonalbeli Toulouse szurkolói is közel kétezer aláírást gyűjtöttek annak érdekében, hogy a csapat vezetői szerződtessék őt.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik