PSG: Van, amit talán csak Madridban érhet el Mbappé – Unai Emery

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2020.05.09. 15:28
null
Emery a távozást javasolja egykori játékosának (Fotó: AFP)
Unai Emery legutóbbi interjújában korábbi játékosáról, Kylian Mbappéról és az ő esetleges klubváltásáról beszélt, de saját visszatérését is belengette.

 

A 48 éves vezetőedzőt tavaly november végén menesztette pozíciójából az Arsenal, miután a Premier League tabellájának csak a második felében foglalt helyet a csapat. Emerynek azóta nincs klubja, de amikor Kylian Mbappéról kérdezték, akkor saját visszatérésére is utalást tett.

„Különleges képességű játékos. Amikor Franciaországban dolgoztam, akkor azt szerettem volna, ha ott marad, mert élveztem a játékát. Majd Angliában voltam edző, és ott láttam volna szívesen. Ha visszatérek Spanyolországba, akkor örülnék, ha ő is abban a ligában játszana” – mondta Emery, aki később tovább biztatta a francia világsztárt, hogy miért válassza a La Ligát.

„Spanyolként szerencsések vagyunk, hiszen mi adjuk a világ két legjobb labdarúgócsapatát, a Real Madridot és az FC Barcelonát. Éppen ezért szeretném, ha továbbra is náluk játszanának a világ legjobbjai, mint például Mbappé.”

A spanyol vezetőedző a 2017–2018-as idényben dolgozott együtt a most 21 éves francia támadóval, a PSG-nél. Akkor belföldi triplázást hajtott végre a csapat, hiszen bajnok lett, valamint Francia Kupa-győztes és Ligakupa-győztes is.

Emery szerint hiába nagyszerű klub a PSG, a legnagyobb célok elérésének érdekében váltania kellene Mbappének. „Megvannak az adottságai ahhoz, hogy meghatározzon egy teljes korszakot a Real Madridnál. Biztosan vannak még olyan célok, amikért küzdhet a PSG színeiben, de lehet, hogy néhányat nem érhet el ott. A Real Madridban talán igen” – fejezte be indoklását Emery.

Mbappé klubváltásáról a hírek szerint egyelőre hallani sem akar a párizsiak vezetősége, s a szerződése 2022 nyarán jár le.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik