PSG: Bármelyik klasszist szívesen látjuk a klubnál – Pochettino

Vágólapra másolva!
2021.01.06. 11:54
null
Mauricio Pochettino szerint felesleges még új átigazolásokról beszélni (Fotó: Getty Images)
A Ligue 1-ben szereplő Paris Saint-Germain január 2-án jelentette be, hogy Mauricio Pochettino lesz a klub új vezetőedzője. Az argentin tréner azóta már munkába állt, most pedig az érkezését követően felröppenő pletykákra reagált.

A nemzetközi sportsajtóban Thomas Tuchel menesztése és Mauricio Pochettino lehetséges, majd véglegesített érkezése óta lehet olvasni különböző pletykákat arról, hogy kikkel erősítené meg keretét a PSG a közeljövőben.

A legnagyobb sztár az említett nevek közül kétségkívül Lionel Messi, akit a hírek szerint jó barátja, Neymar, valamint honfitársa, Pochettino is szívesen látna a PSG-ben. Emellett az argentin szakvezető két korábbi játékosa, a Tottenhamnél többnyire csak epizódszerephez jutó Dele Alli, valamint az Interben szintén keveset játszó Christian Eriksen neve vetődött fel a legtöbb helyen mint a párizsiak következő célpontja.

„Őszintén, egyelőre nem esett szó egyikőjük szerződtetéséről sem.Tudjuk jól, hogy milyenek a pletykák, de még csak most érkeztünk meg a klubhoz – zárta rövidre a témát Pochettino, majd kifejtette véleményét hosszabban is.

„A jövőben lesz időnk arra, hogy új igazolásokról beszélgessünk. A Paris Saint-Germain bármelyik nagy játékost szívesen látja a keretében. Természetesen rengeteg labdarúgón rajta tartjuk majd a szemünket, és biztos vagyok benne, hogy végül olyan döntések születnek, melyek a klub érdekeit szolgálják. Egyelőre azonban nem az átigazolásokkal vagyunk elfoglalva, hiszen találkozókat és edzéseket tartunk a játékosoknak, illetve készülünk a Saint-Étienne elleni mérkőzésre, jelenleg csak az lebeg a szemünk előtt” – tette hozzá.


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik