Premjer-liga: Dzsudzsák három gólban vállalt szerepet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.22. 20:02
Az orosz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premjer-liga) 8. fordulójának záró mérkőzésén Dzsudzsák Balázs együttese, a Dinamo Moszkva 3–1-re nyert a Torpedo Moszkva vendégeként.

A 27 éves, 62-szeres magyar válogatott szélső végigjátszotta az összecsapást, és tevékeny részt vállalt csapata sikeréből. Az első találatnál remekül ívelt középre, a második gólnál az ő nagyszerű indítása után készítették le a labdát Alekszej Ionovnak, aki értékesítette a helyzetet – a második alkalommal parádésan emelt a kissé kint lévő kapus felett a jobb felsőbe.

A harmadikat pedig Dzsudzsák Balázs lőtte, Alekszander Kokorintól kapott ziccerben labdát, egyedül vitte kapura, majd 11 méterről a bal alsóba gurított. A házigazda egyetlen gólját a 11. percben szerezte, pár pillanattal a Dinamo vezető találata után, a vendégek pedig csak a 82. percben jutottak ismét előnybe.

PREMJER-LIGA
8. FORDULÓ

Torpedo Moszkva–Dinamo Moszkva 1–3
Amkar Perm–FK Krasznodar 1–2

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Zenit Szentpétervár 8 8 26–4 +22 24
2. Dinamo Moszkva 8 6 2 21–10 +11 18
3. CSZKA Moszkva 8 6 2 16–5 +11 18
4. Kubany Krasznodar 8 5 3 10–4 +6 18
5. Szpartak Moszkva 8 5 1 2 13–10 +3 16
6. Tyerek Groznij 8 4 3 1 11–3 +8 15
7. FK Krasznodar 8 4 2 2 12–6 +6 14
8. Mordovija Szaranszk 8 3 2 3 7–7 0 11
9. Rubin Kazany 8 2 4 2 8–11 –3 10
10. Lokomotiv Moszkva 8 2 3 3 7–7 0 9
11. Ufa 8 2 1 5 5–9 –4 7
12. Amkar Perm 8 2 1 5 6–12 –6 7
13. Ural 8 1 1 6 6–13 –7 4
14. Torpedo Moszkva 8 1 1 6 7–23 –16 4
15. Rosztov 8 1 1 6 9–27 –18 4
16. Arsenal Tula 8 1 7 2–15 –13 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik