Portugália: győzött a Porto, már 50 bajnoki óta veretlen

Vágólapra másolva!
2013.10.07. 00:39
null
Jackson Martínez szórja a gólokat, a Porto meg csak menetel és menetel (Fotó: Reuters)
Az FC Porto az Arouca otthonában aratott 3–1-es győzelemmel (Jackson Martínez duplázott, Juan Fernando Quintero Pintassilgo szépítő góljára válaszolva a 92. percben döntötte el a meccset) a portugál élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 7. fordulóját is sikerrel vette, ezzel immár ötven meccse veretlen a ligában.

A Porto félelmetes veretlenségi szériája még 2012 januárjában, a Gil Vicente elleni vereség (2012. január 29., 1–3 a portóiak szempontjából) után kezdődött, és azóta is megszakítás nélkül tart. Az ötven mérkőzésből a Porto negyvenegyet megnyert, kilencet döntetlenre adott.

A Porto – mely folyamatos és igen jövedelmező játékoseladásai ellenére őrzi hazai trónját – a klubtörténetben már harmadszor érte el az ötvenes bajnoki veretlenséget, egyszer 55 (2010 és 2012 között), egyszer pedig 53 (1994 és 1996 között) mérkőzést követően kapott ki. Az igazán nagy szó ebben az, hogy az ötvenötös és a mostani, ötvenes veretlenségi széria között csak az említett, Gil Vicente elleni vereség van, tehát százhat bajnokiból csupán egyet veszítettek el a „Szuper Sárkányok!"

A következő fordulóban a Porto a tabellán második helyen álló Sporting CP ellen nyújthatja tovább a veretlenségi sorozatot, a klubrekord beállításához még a Belenenses, a Nacional, az Académica és a Braga elleni meccset kell kibírni, majd a Rio Ave ellen jöhet a csúcsdöntés. A Porto azért még mind a világ-, mind az Európa-rekordtól messze jár: előbbit az elefántcsontparti ASEC 108, utóbbit a román Steaua 104 mérkőzéssel tartja.

PORTUGÁL PRIMEIRA LIGA
7. FORDULÓ

Gil Vicente–Pacos Ferreira 2–1
Nacional–Braga 3–0
Arouca–Porto 1–3
Estoril–Benfica 1–2

AZ ÁLLÁS
1. FC Porto 7 6 1 19
2. Sporting CP 7 5 2 17
3. Benfica 7 4 2 1 14
4. Nacional 7 4 1 2 13
5. Braga 7 4 0 3 12
6. Estoril 7 3 2 2 11
7. Gil Vicente 7 3 2 2 11
8. Rio Ave 7 3 1 3 10
9. Belenenses 7 2 1 4 7
10. Vitória Guimaraes 6 2 1 3 7
11. Maritimo 6 2 1 3 7
12. Arouca 7 2 1 4 7
13. Olhanense 7 1 2 4 5
14. Vitória Setúbal 7 1 2 4 5
15. Académica 7 1 2 4 5
16. Pacos Ferreira 7 1 1 5 4

 

A PORTO ÖTVENES SZÉRIÁJA
Porto–Uniao Leiria 4–0
Vitória Setúbal–Porto 1–3
Porto–Feirense 2–0
Benfica–Porto 2–3
Porto–Académica 1–1
Nacional–Porto 0–2
Pacos Ferreira–Porto 1–1
Porto–Olhanense 2–0
Sporting Braga–Porto 0–1
Porto–Beira-Mar 3–0
Marítimo–Porto 0–2
Porto–Sporting CP 2–0
Rio Ave–Porto 2–5
Gil Vicente–Porto 0–0
Porto–Vitória Guimaraes 4–0
Olhanense–Porto 2–3
Porto–Beira-Mar 4–0
Rio Ave–Porto 2–2
Porto–Sporting CP 2–0
Estoril–Porto 1–2
Porto–Marítimo 5–0
Porto–Académica 2–1
Sporting Braga–Porto 0–2
Porto–Moreirense 1–0
Porto–Nacional 1–0
Benfica–Porto 2–2
Porto–Pacos de Ferreira 2–0
Vitória Setúbal–Porto 0–3
Porto–Gil Vicente 5–0
Vitória Guimaraes–Porto 0–4
Porto–Olhanense 1–1
Beira-Mar–Porto 0–2
Porto–Rio Ave 2–1
Sporting CP–Porto 0–0
Porto–Estoril 2–0
Marítimo–Porto 1–1
Académica–Porto 0–3
Porto–Sporting Braga 3–1
Moreirense–Porto 0–3
Porto–Vitória Setúbal 2–0
Nacional–Porto 1–3
Porto–Benfica 2–1
Pacos de Ferreira–Porto 0–2
Vitória Setúbal–Porto 1–3
Porto–Marítimo 3–0
Pacos de Ferreira–Porto 0–1
Porto–Gil Vicente 2–0
Estoril–Porto 2–2
Porto–Vitória Guimaraes 1–0
Arouca–Porto 1–3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik