Platini: Blatter a legönzőbb személy, akivel valaha találkoztam

Vágólapra másolva!
2017.03.30. 21:54
null
Jelenleg Sepp Blatter (balra) és Michel Platini is eltiltását tölti (Fotó: AFP)
Michel Platini, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) korábbi elnöke a Le Monde-nak nyilatkozva beszélt a futballal kapcsolatos tevékenységektől szintén eltiltott korábbi FIFA-elnökről, Sepp Blatterről, aki szerinte a skalpját akarta.

 

Michel Platinit eredetileg nyolc évre tiltotta el a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA), mert Joseph Blatter korábbi FIFA-elnök 2011 februárjában kétmillió svájci frankot adott neki. Az „összeférhetetlenség” és „hűtlen kezelés” miatt kirótt büntetését aztán hat, majd négy évre csökkentették. A vesztegetéssel és korrupcióval vádolt Blattert szintén nyolc évre tiltotta el a FIFA, az ő büntetését hat évre mérsékelték.

Platini hosszú csendet megtörve interjút adott a Le Monde-nak, és nem túl szép szavakkal illette Blattert.

„A végén a saját bőrét próbálta menteni – mondta a háromszoros aranylabdás francia klasszis. – Blatter sosem védett meg mást, engem sem. Ő a legönzőbb személy, akivel valaha találkoztam.”

Miután 2015 májusában a zürichi rajtaütések során a FIFA több magas rangú tisztviselőjét letartóztatták, Platini is Blatter távozását követelte. „Elég volt, ami sok, az sok!” – fakadt ki az akkor még az UEFA élén álló Platini, aki szerint attól kezdve Blatter célkeresztjében volt.

„Mindig azt mondta, hogy én leszek az utolsó skalpja. Tudom, hogy rajtam tartotta a szemét az »ami sok, az sok«-os kijelentésem után – tette hozzá Platini. – Legutóbb 2016 augusztusában láttam, a nemzetközi Sportdöntőbíróságon. Úgy viselkedett, mintha semmit sem csinált volna, viccelődött.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik