Paraguay: Ronaldinhónak jót tesz a luxus, ismét mosolygós

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.04.16. 08:40
Egy asuncióni luxushotelben tölti házi őrizetét a brazilok korábbi futballsztárja, Ronaldinho és testvére, akiket március elején vettek őrizetbe Paraguayban és a múlt héten hagyhatták el a börtönt óvadék fejében.    

A 40 éves aranylabdás exfutballista és fivére, Roberto Assis a Palmaroga Hotelben bérel egy lakosztályt, amely 350 dollárba (körülbelül 113 ezer forintba) kerül éjszakánként, s hogy edzésben maradjanak, a vezetőség a rendelkezésükre bocsátotta a 15x30 méteres báltermet, itt tudnak labdával gyakorolni. Látogatókat ugyanakkor a koronavírus-járvány miatt nem fogadhatnak.

A szálloda menedzsere szerint Ronaldinhónak jót tesz az ott-tartózkodás: amikor egy hete megérkezett, nagyon stresszesnek tűnt, időközben azonban már ismét mosolygóssá vált.

A testvérpárt azért vették őrizetbe, mert a nevükre szóló, paraguayi keltezésű hamis útleveleket találtak náluk. A brazil hatóságok 2018 végén bevonták Ronaldinho útlevelét, mert nem fizetett be egy 2.5 millió dolláros bírságot. Ezt a brazil média szerint azért szabták ki rá, mert engedély nélkül építkezett egy természetvédelmi területen álló tó partján.

A korábbi sztárlabdarúgó egy kaszinótulajdonos meghívására érkezett Paraguayba, ahol gyerekeknek szóló jótékonysági programon vett volna részt.

Múlt szerdán a volt játékos és testvére 1.6 millió dollár (515 millió forint) ellenében elhagyhatta a börtönt és házi őrizetbe került, de az országban kell maradniuk. Azt nem tudni, ki fizette ki az óvadékot, a brazil sajtó szerint a pénz egy európai számláról érkezett.

Brazil lapinformációk szerint a védelem szeretné elérni a vádlottak felmentését, ha azonban bűnösnek találják őket, akár öt év börtönt is kaphatnak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik