Öt mexikói labdarúgó Contador nyomában

Vágólapra másolva!
2011.06.10. 07:33
null
Aldo de Nigris gólöröme a Kuba elleni meccsen (Fotó: Action Images)
Címkék
Öt játékost felfüggesztettek az Arany-kupán részt vevő mexikói labdarúgó-válogatott tagjai közül, mivel tiltott szert mutatott ki a doppingvizsgálat a mintájukban. A mexikói csapat később 5–0-ra legyőzte Kubát a második csoportmérkőzésén – ezzel biztosította a helyét a negyeddöntőben –, míg Costa Rica 1–1-es döntetlent játszott Salvadorral.

Nehéz helyzetbe került Mexikó, hiszen öt futballistájának játékjogát felfüggesztették csütörtökön. Két kezdőjátékos (a kapus Guillermo Ochoa és a védő Francisco Rodríguez), illetve három csere (Edgar Duenas, Christian Bermúdez és Sinha) mintájában egyaránt klenbuterolt mutattak ki. Ricardo Osorio már korábban hazautazott betegség miatt.

A Mexikói Labdarúgó-szövetség főtitkára szerint a pozitív mintát fertőzött étel okozhatta. Ismeretes, hogy napjaink legjobb kerékpárosa, Alberto Contador is ezzel védekezett, miután nála ugyancsak klenbuterolt mutatott ki egy doppingteszt.

„Úgy sejtjük, fertőzött húst fogyaszthattak – nyilatkozta Decio de María. – A neheze most jön, a játékosok kikerülnek a keretből, és megkezdődik a vizsgálat. Nehezen elfogadható döntés ez, de felelősségteljesen kell cselekednünk. Minden jel arra utal, hogy baleset történt, ami nagy balszerencse. Mind az öt játékos el lesz tiltva a pályára lépéstől, amíg a vizsgálat le nem zárul."

Az ötök közül Rodríguez a holland PSV légiósa, míg a másik négy labdarúgó mexikói klubban játszik.

A CONCACAF-zóna tagországaiból álló bizottság pénteken tart ülést, amely során megvitatják a kialakult helyzetet, és döntenek arról is, hogy az öt felfüggesztett játékos helyére behívhassanak-e új embereket a mexikóiak.

A kínos eset mindenesetre nem zavarta meg José Manuel de la Torre csapatát, amely a második mérkőzését is 5–0-ra nyerte meg, s ezzel két forduló után továbbjutott a csoportjából. Kuba legyőzéséből Javier Hernández és Giovani dos Santos kettő-kettő, Aldo de Nigris pedig egy góllal vette ki a részét. Hernández már öt találatnál jár ezzel a tornán.

Az A jelű kvartett másik meccsén a salvadoriak az első félidő végén szereztek vezetést Rodolfo Zelaya nagyszerű, szabadrúgásból lőtt góljával, és előnyüket a 95. percig tartani is tudták. Akkor azonban nem figyeltek eléggé Randall Brenesre, aki megmentett egy pontot Costa Ricának.

MEXIKÓ–KUBA
COSTA RICA–SALVADOR
ARANY-KUPA
A-CSOPORT, 2. FORDULÓ
Costa Rica–Salvador 1–1 (Brenes 95., ill. Zelaya 45.)
Mexikó–Kuba 5–0 (J. Hernández 35., 76., Giovani dos Santos 63., 68., De Nigris 65.)
AZ ÁLLÁS
1.Mexikó 2 2
10–0 6
2.Costa Rica 2 1 1
6–1 4
3.Salvador 2
1 1 1–6 1
4.Kuba 2

2 0–10 0
Legfrissebb hírek

Itt az első NS-film: Videoton 1985 – A magyar futball utolsó csodája; Kovács Zoltán visszatért Diósgyőrbe

Birkózás
20 perce

Jönnek, dörömbölnek – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
44 perce

Diósgyőr: várépítés – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
45 perce

Keddi sportműsor: folytatódik a klub-vb, cselgáncs-vb Budapesten

Birkózás
46 perce

Giroud és Lloris sem tudta megállítani a Chelsea-t a klubvilágbajnokságon

Klub-vb
1 órája

Döntött a CAS, nem indulhat a Kl-ben az ír kupagyőztes

Európa-konferencialiga
2 órája

Bemutatták a Nemzeti Sport filmjét a 40 éve UEFA-kupa-döntős Videotonról

Labdarúgó NB I
3 órája

Vízilabda: csoportgyőztes a magyar csapat az U20-as vb-n

Utánpótlássport
3 órája
Ezek is érdekelhetik