Oroszország: a Szpartak szerződtette a börtönviselt csatárt

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2020.08.02. 20:28
null
Kokorin Moszkvába igazolt (Fotó: AFP)
A tavaly ősszel szabadult Alekszandr Kokorin a Szpartak Moszkvánál folytatja pályafutását.

A 48-szoros orosz válogatott futballista három évre szóló szerződést írt alá a Szpartakkal, mely az előző szezont az élvonal hetedik helyén zárta.

A 29 éves csatár és az orosz nemzeti csapatban 15-ször szerepelt Pavel Mamajev 2018 októberében egy étteremben két embert megtámadott és megsebesített: egyikük egy székkel fejen dobta az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium tisztségviselőjét, később pedig a két játékos egy televíziós műsorvezető sofőrjét is megverte. Kokorint 18, míg Mamajevet 17 hónapos szabadságvesztéssel büntették, de ebbe beleszámították az előzetes letartóztatás időtartamát is, majd enyhítést kaptak, így tavaly szeptemberben feltételesen szabadlábra helyezték őket.

A Szpartak Moszkva új igazolása eddig sem volt munka nélkül, az előző kiírásban az FK Szocsiban szerepelt és 10 mérkőzésen hét gólt szerzett. Kokorin kölcsönben játszott a tengerparti város csapatában, a Szpartakhoz most ingyen került, mert az őt kölcsönadó Zenitnél lejárt a szerződése.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik