Olaszország: De Sciglio, Cerci és Antonelli Prandelli keretében

Vágólapra másolva!
2013.03.17. 20:23
Cesare Prandelli, az olasz labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kihirdette keretét a soron következő két mérkőzésre, amelyben helyet kapott Mattia De Sciglio, Alessio Cerci és Luca Antonelli is.

Cerci végigjárta az utánpótlás válogatottakat, de a felnőttek között még nem mutatkozhatott be. Antonelli már viselte az Azzurri dresszét, de 2010 óta nem kapott meghívót. De Sciglio kora alapján ugyan még tagja lehetne az U21-es csapatnak, de ezúttal az A-válogatottban bizonyíthat.

A PSG-ben szereplő Marco Verratti sérülés miatt maradt ki, míg Daniel Osvaldo és Daniele De Rossi ugyan eltiltás miatt nem játszhat Málta ellen, de a brazil meccsen ott lehetnek.

Az olasz válogatott március 21-én Brazíliával játszik felkészülési mérkőzést, míg 26-án Málta vár a csapatra vb-selejtezőn.

OLASZ KERET
Kapusok: Gianluigi Buffon (Juventus), Morgan De Sanctis (Napoli), Federico Marchetti (Lazio), Salvatore Sirigu (Paris Saint Germain)
Védők: Ignazio Abate (Milan), Luca Antonelli (Genoa), Davide Astori (Cagliari), Andrea Barzagli (Juventus), Leonardo Bonucci (Juventus), Giorgio Chiellini (Juventus), Mattia De Sciglio (Milan), Christian Maggio (Napoli), Andrea Ranocchia (Inter)
Középpályások: Antonio Candreva (Lazio), Alessio Cerci (Torino), Daniele De Rossi (Roma), Alessandro Diamanti (Bologna), Emanuele Giaccherini (Juventus), Claudio Marchisio (Juventus), Riccardo Montolivo (Milan), Andrea Pirlo (Juventus), Andrea Poli (Sampdoria)
Támadók: Mario Balotelli (Milan), Stephan El Shaarawy (Milan), Alberto Gilardino (Bologna), Sebastian Giovinco (Juventus), Pablo Daniel Osvaldo (Roma)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik