NS: Storck fia a magyar utánpótlásban; Pontes jóslata – szerda

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.23. 23:47
A Nemzeti Sport szerdai számából ajánljuk:

Személyes hangvételű nekrológgal búcsúzik szakírónk, Kovács Erika a 61 éves korában elhunyt úszó mesteredzőtől, Széles Sándortól. Gyurta Dániel korábbi trénere nem csupán a tanítványait tanította és nevelte, hanem azt az újságírót is, akit tisztelt és kedvelt. Megemlékezésünkből azt is megtudhatják, miként emlékeznek néhai kollégájukra Széles Sándor volt edzőtársai, Virth Balázs és Kovácshegyi Ferenc.

Az U17-es labdarúgó-válogatott stábjának tagja Alexander Storck. A névazonosság nem a véletlen műve, a gyakornok erőnléti edző a felnőttválogatott szövetségi kapitányának fia. A lapunknak adott interjúban az ifjabb Storck elmondja, milyen a magyar futballisták fizikai mutatója, és arról is mesél, hogy otthon náluk téma-e a futball, és kollégaként mennyire szigorú vele az édesapja.

Futballgazdasági összeállításunkból kiderül, hogy a Bundesliga üzletileg rendkívül sikeres vállalkozás, és a német klubok joggal lehetnek büszkék arra is, hogy nem tartoznak az államnak. Ez különösen annak fényében elismerésre méltó, hogy a spanyol egyesületek még mindig 222.7 millió eurós adósság alatt görnyednek. Hogy a Bayern és a többi német csapat mégis miért nem tudja tartani a lépést a nemzetközi porondon a riválisokkal, kiderül elemzésünkből.

Leonel Pontes nem tagadja, ő maga is felelős azért, hogy a Debrecen futballcsapata a kiesés szélére sodródott. A portugál szakember azt sem tagadja, hogy fél évébe került, mire kiismerte magát a magyar futballban. Azt azonban nehezményezi, hogy – szerinte – nem kapott elegendő időt a bizonyításra. Hogy milyen eredményt érhetett volna el saját jóslata szerint jövőre a Lokival, megtudhatják interjúnkból. Széles Sándortól. Gyurta Dániel korábbi trénere nem csupán a tanítványait tanította és nevelte, hanem azt az újságírót is, akit tisztelt és kedvelt. Megemlékezésünkből azt is megtudhatják, miként emlékeznek néhai kollégájukra Széles Sándor volt edzőtársai, Virth Balázs és Kovácshegyi Ferenc.

Az U17-es labdarúgó-válogatott stábjának tagja Alexander Storck. A névazonosság nem a véletlen műve, a gyakornok erőnléti edző a felnőttválogatott szövetségi kapitányának fia. A lapunknak adott interjúban az ifjabb Storck elmondja, milyen a magyar futballisták fizikai mutatója, és arról is mesél, hogy otthon náluk téma-e a futball, és kollégaként mennyire szigorú vele az édesapja.

Futballgazdasági összeállításunkból kiderül, hogy a Bundesliga üzletileg rendkívül sikeres vállalkozás, és a német klubok joggal lehetnek büszkék arra is, hogy nem tartoznak az államnak. Ez különösen annak fényében elismerésre méltó, hogy a spanyol egyesületek még mindig 222.7 millió eurós adósság alatt görnyednek. Hogy a Bayern és a többi német csapat mégis miért nem tudja tartani a lépést a nemzetközi porondon a riválisokkal, kiderül elemzésünkből.

Leonel Pontes nem tagadja, ő maga is felelős azért, hogy a Debrecen futballcsapata a kiesés szélére sodródott. A portugál szakember azt sem tagadja, hogy fél évébe került, mire kiismerte magát a magyar futballban. Azt azonban nehezményezi, hogy – szerinte – nem kapott elegendő időt a bizonyításra. Hogy milyen eredményt érhetett volna el saját jóslata szerint jövőre a Lokival, megtudhatják interjúnkból.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik