NL: Olyan volt, mint egy bokszmeccs – Hugo Lloris

V. Á.V. Á.
Vágólapra másolva!
2021.10.08. 07:40
null
Hugo Lloris szerint mentálisan nagyon erős volt a francia válogatott (Fotó: AFP)
Mint ismert, Franciaország 3–2-re győzött Belgium ellen a labdarúgó Nemzetek Ligája csütörtöki elődöntőjében. A főszereplők nyilatkozataiból válogattunk.

 

A világbajnoki címvédő franciák szövetségi kapitánya, Didier Deschamps csapata küzdeni tudását emelte ki a találkozót követő sajtótájékoztatón.

ƒ„A mérkőzés ilyen módon történő megnyerése a csapat akaraterejét mutatja. A játékosok sohasem adják fel. Azért jöttünk ide, hogy döntőt játszunk, ott vagyunk a fináléban, a tét egy trófea lesz. Mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy felemeljük a serleget” – idézi Deschamps szavait az UEFA honlapja.

Hugo Lloris, a franciák kapusa bokszmeccshez hasonlította a kilencven percet.

„A szünetben kétgólos hátrányban voltunk, nagyon meggyőző volt, ahogy innen visszajöttünk. Olyan volt, mint egy bokszmeccs. Éreztük, hogy bármelyik irányba eldőlhet a találkozó. Mentálisan nagyon erősek voltunk, és ez nagyszerű érzés” – értékelt a franciák csapatkapitánya.

Roberto Martínez, Belgium szövetségi kapitánya csalódott az eredmény miatt, de kiemelte, büszke játékosai első félidőben mutatott teljesítményére.

„Az első félidő rendkívüli volt, magabiztosak és könnyedek voltunk. A második játékrészben túlságosan is érzelmesek voltunk, talán túl sokat gondoltunk a döntőre. Nem tettük meg, amit meg kellett volna, hagytuk, hogy a franciák kiegyenlítsenek, és volt energiájuk még egy gólt szerezni” – mondta el a spanyol szakember.

A Nemzetek Ligája vasárnapi döntőjében Spanyolország lesz Franciaország ellenfele.

NEMZETEK LIGÁJA
ELŐDÖNTŐ
BELGIUM–FRANCIAORSZÁG 2–3 (2–0)

Torino, Allianz Stadion. Vezette: Siebert (német)
BELGIUM: Courtois – Alderweireld, Denayer, Vertonghen – Castagne (Batshuayi, 90+2.), Witsel, Tielemans (Vanaken, 70.), Carrasco – De Bruyne, R. Lukaku, E. Hazard (Trossard, 74.). Szövetségi kapitány: Roberto Martínez
FRANCIAORSZÁG: Lloris – Koundé, Varane, L. Hernandez – Pavard (Dubois, 90+2.), Pogba, Rabiot (Tchouaméni, 75.), T. Hernandez – Griezmann – Benzema (Veretout, 90+6.), Mbappé. Szövetségi kapitány: Didier Deschamps
Gólszerző: Carrasco (37.), R. Lukaku (41.), ill. Benzema (62.), Mbappé (69. – 11-esből), T. Hernandez (90.)

Szerdán
Olaszország–Spanyolország 1–2 (Lo. Pellegrini 83., ill. Ferran Torres 17., 45+2.)

Bronzmérkőzés
Vasárnap, 15.00, Torino: Olaszország–Belgium (Tv: Sport1)
Döntő
Vasárnap, 20.45, Milánó: Spanyolország–Franciaország (Tv: Sport1)

 



Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik