Nesta a Montreal Impactben folytatja

Vágólapra másolva!
2012.07.06. 06:54
null
Lionel Messinek (balra) a BL következő kiírásában már nem kell Alessandro Nestától (középen) tartania (Fotó: Reuters)
A tengerentúli profi labdarúgó-bajnokságban (MLS) szereplő Montreal Impact bejelentette, hogy megegyezett Alessandro Nestával, így a Milant elhagyó 36 éves olasz védő a kanadai csapatban folytatja a pályafutását.

 

Újabb taggal bővül a Montreal Impact olasz kontingense. A korábban Matteo Ferrarit, Bernardo Corradit és Marco Di Vaiót is megszerző kanadai klub mindenben megegyezett Alessandro Nestával, így a világbajnok védő is a tengerentúlon folytatja sikerekben gazdag karrierjét. A 36 éves játékosnak a nyáron lejárt a szerződése az AC Milannál, így tíz szezon után elhagyta a piros-feketéket.

Nesta a Montrealban légióskodó honfitársai közül legjobban Di Vaiót ismeri, hiszen vele már a Lazio utánpótláscsapataiban is együtt futballozott, majd együtt erősítették a római kékek felnőttegyüttesét is.

„Nagyon örülök, hogy itt lehetek – idézi az Impact honlapja Nestát. – Voltak ajánlataim Európából is, de új kihívásra vágytam, és az MLS-ben akartam játszani. Amikor meglátogattam Marcót, hogy megnézzem a bemutatkozó mérkőzését, nagyszerű emberekkel találkoztam a klubban. Tényleg nagyon tetszett, amit láttam, meggyőzött róla, hogy Montrealban a helyem.”

A római születésű Nesta 417 találkozón lépett pályára az olasz élvonalban, három-három bajnoki címet és Olasz Kupa-diadalt ünnepelhetett, a Lazióval megnyerte a KEK utolsó kiírását, a Milannal pedig két Bajnokok Ligája-győzelmet ért el többek között. Ezen kívül még háromszoros európai Szuperkupa-győztesnek, négyszeres Olasz Szuperkupa-győztesnek és egyszeres klubvilágbajnoknak mondhatja magát. Az olasz válogatottal 2000-ben Eb-ezüstöt, 2006-ban pedig vb-aranyat nyert.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik