MLS: hihetetlen fordulatok után a Toronto jutott a döntőbe

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2016.12.01. 10:02
A Toronto FC lesz a Seattle Sounders ellenfele az észak-amerikai profi labdarúgó-bajnokság (MLS) döntőjében.

A Toronto – az első kanadai finalista – az elődöntő visszavágóján hosszabbításban, 5–2-re legyőzte a Montreal Impactot, amely az első találkozót 3–2-re megnyerte.

A Montreal szerezte meg a mérkőzés első gólját, ám a Toronto a szünet előtt fordított. Fordulás után a vendégek egyenlítettek, ám a Toronto kiharcolta a hosszabbítást, amelynek első tíz percében kétszer betalált, így bejutott a fináléba.

A szerdai mérkőzésen játszott utoljára a Montreal színeiben az elefántcsontparti Didier Drogba. A 38 éves támadó, a Chelsea korábbi sztárja – aki a 73. percben lépett pályára – tavaly júliusi érkezése óta 33 alapszakasz-meccsen 21 gólt szerzett, de az utóbbi időben sérülések miatt elveszítette a helyét a kezdőcsapatban.

A Seattle Sounders már vasárnap bejutott a december tizedikei döntőbe azzal, hogy a hazai 2–1-es sikere után idegenben 1–0-ra megverte a Colorado Rapidsot. A Seattle 2012-ben és 2014-ben is döntős volt, de még nem tudott nyerni.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik