nemzetisport.hu 2017.09.02 17:17 Frissítve: 2017.09.04 12:46

MLS: Beckham Cristiano Ronaldót vinné új csapatába?

Mint ismert, David Beckham a tengerentúlon – egészen pontosan Miami-ban – új franchise-t alapít, amellyel az MLS-ben is szeretne elindulni. Az egykori nagyszerű angol labdarúgó érthetően szeretné minél népszerűbbé tenni új csapatát, ehhez a Daily Mirror újságírója, John Cross szerint Cristiano Ronaldót igazolná le.

David Beckham három éven belül elindítaná csapatát az MLS-ben (Fotó: AFP)

 

Beckham szeptemberben jelenti be konkrét terveit, azonban annyit tudni lehet, három éven belül működő csapatot szeretne látni Floridában – 2020-ra 35 esztendős lesz a portugál világklasszis.

CR szerződtetéséről már három évvel ezelőtt is szó volt, akkor még úgy tűnt, 2017-re összeállhat a csapat – korábban a Los Angeles Galaxy-hoz igazolásáról is hallani lehetett.

Az MLS első embere, Dan Garber nemrégiben azt nyilatkozta, a liga szeretne eltávolodni attól, hogy hasonló nagy neveket igazoljanak a csapatok. CR azonban kivétel lehet, hiszen Garber elmondása szerint korábban Beckham, illetve a közelmúltból David Villa szerződtetése is fontos volt – az üzleti szempontokon kívül azért is, hogy inspirálja a fiatalokat.



2021.11.08 11:54:30

Minden más foci SMAHULYA ÁDÁM

Miért csak nyolc válogatottságig jutott a Paris Saint-Germain argentin csatára?

2021.11.07 11:56:52

Minden más foci CS. B.

A csapat kilenc fordulóval a bajnokság vége előtt utolsó előtti a húszcsapatos pontvadászatban.

2021.11.06 19:15:49

Minden más foci BOROS MIKLÓS (összefoglaló), SZABÓ RÓBERT (percről percre)

A Sepsiszentgyörgy a Dinamo Bucuresti után az FC U. Craiova ellen is pontot szerzett.

2021.11.06 14:40:28

Minden más foci DUDUCZ TIBOR (összefoglaló), SZABÓ RÓBERT (percről percre)

A Liptovsky Mikulás után a Szered is legyőzte a Dunaszerdahelyt a szlovák élvonalban.

2021.11.06 14:26:28

Minden más foci P. L., R. Gy.

Sima győzelmével menetel tovább az Eszék. Kleinheisler nem volt a keretben.