Minifutball: legyőzte a címvédőt, bajnok lett a Todor

Vágólapra másolva!
2021.08.03. 19:12
null
Legyőzte a címvédőt, bajnok lett a Todor
Az elmúlt hétvégén került sor Csepelen az Országos Minifutball Bajnokságra döntőjére, a selejtezők eredményeit követően tíz együttes vehetett részt a fináléban.

 

A kétnapos viadal a Todor Pet Bau együttesének a győzelmével zárult, amely a döntőben 2–1-re győzte le a címvédő Mad Dogs együttesét. Az 5+1-es szakág hazai csúcseseményének harmadik helyezettje a maglódi Mates Team lett. Az első három helyezett vehet részt szeptember 1. és 5. között Riminiben a Bajnokok Ligájában.

„Ez tényleg nagybetűs siker a javából! Úgy gondolom, hogy a csapat minden egyes tagja sokat tett azért, hogy ez a győzelem a miénk legyen, és úgy gondolom, meg is érdemeltük. Egy kifejezetten erős csoportban lettünk elsők szombaton, azt a lendületet és szervezettséget kihasználva sikerült végül a tornát is megnyernünk. Bízunk benne, hogy találkozhatunk Riminiben, és együtt küzdhetünk Magyarországért.” – mondta a Todor Pet Bau együttesének részéről Závodszky Ádám.

Pinkóczi Tibor főszervező hozzátette, minden eddiginél összeszedettebb tornát sikerült rendezni, a csapatok felkészülten érkeztek a viadalra és a körülmények is nagyszerűek voltak. Ezúttal rövidebb volt a szezon, ezért csak tíz csapat vehetett részt a döntőben, de egy-két kivételtől eltekintve a mérkőzések izgalmasak. Szorosak voltak, ahogy a finálé is, ahol a Todor az elmúlt három esztendő győztesét, a Mad Dogsot múlta felül. A csapatokon látszik, hogy immár 12 hete zajlik a Top Bajnokság elnevezésű sorozat, amely megfelelő felkészülési lehetőség is volt erre a döntőre. Pinkóczi Tibor úgy látja, három nagyon erős magyar csapat utazhat a Bajnokok Ligájára, és bármelyikük odaérhet a dobogó közelébe.

ORSZÁGOS MINIFUTBALL BAJNOKSÁG, CSEPEL
Bajnok:
Todor Pet Bau (Budapest), 2. Mad-Dogs (Budapest), 3. Mates Team (Maglód), 4. Szilasi és Barátai (Budapest)
Különdíjasok. A döntő legjobb játékosa:
Kállai István (Todor Pet Bau). A legtehetségesebb játékos: Nádasi Kornél (Szilasi és barátai). A legrutinosabb játékos: Branko Petrics (Mates Team). Gólkirály: Büki Baltazár (Mad Dogs). A legjobb kapus: Kovács Martin (Árpád FC). A legjobb játékos: Suscsák Máté (Todor Pet Bau)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik