Másképpen futkoss! – Őri B. Péter publicisztikája

Vágólapra másolva!
2022.09.10. 23:50


Az egyszerűség is nagyszerű lehet! Hihető, hogy egy A4-es papírlappal, egy golyóstollal és két kis tállal is remekül lehet szórakozni? A ma gyereke erre gúnyosan mosolyog: micsoda, mikkel? Na ne! Ezekkel, amikor fantasztikus kütyük segítségével fantasztikus álvalóságban érezheti magát bárki, akkor őskori eszközökkel múlassák valakik az időt? Amikor néhány gombnyomással gyakorlatilag bármit el lehet intézni, telefonon szinte élethűen lejátszani például egy futball BL-döntőt, hagyjuk már a papírlapot, golyóstollat, kis tálat.

Igen, ma már ez hihetetlen. Pedig anno kissrácként az öcsémmel nagyon sokszor vettük elő őket. A papírlapot kis darabokra téptük, csapatneveket, nullától kilencig számokat írtunk rájuk, s tálakba tettük őket. Így rendeztük meg a BEK, a KEK, a Vásárvárosok Kupája, az NB I, a világ- és Európa-bajnokság aktuális sorozatát. Nem volt nagy ötlet, mi mégis élveztük. Persze gyakran gombfocival döntöttünk egy-egy tornáról, de nem volt mindig annyi időnk, hogy mindegyik mérkőzést lejátsszuk, ezért inkább az egyik tálból sorsoltunk, a másikból húztuk ki a számokat, majd következtek a nagy meccsek. Villámgyorsan kialakult a végeredmény, meglett a továbbjutó, s így „fociztunk”, egészen addig, míg ki nem derült, melyik a győztes. Volt, hogy egy Bajnokcsapatok Európa-kupája – akkor ugye, még senki sem tudott a BL-ről – alig tíz perc alatt véget ért, de olyan is előfordult, hogy igazodva az eredeti játéknapokhoz, fordulóról fordulóra „futballoztunk”. Nem emlékszem, megtörtént-e, hogy nálunk is az az együttes, válogatott nyert, amelyik a valóságban – arra a más párosítás miatt viszonylag kevés esély volt –, de nem az számított, hanem a játék, az izgalom. S ahhoz – akkoriban – valóban elég volt néhány egyszerű tárgy.

Tudom, a mai gyerekeknek ez mese habbal, de nekünk, a fakockák, a fémépítős játék – a Lego akkoriban még keveseknek adatott meg – a gomb-, a rugós foci korában a „papírozás” is nagy örömet szerzett. Már szinte hallom, persze, most majd jön a többi példa, a „bezzegamiidőnkbenezés”, amikor még minden más volt, de nem jön. Tudomásul kell venni, közhely ide, közhely oda, megváltozott a világ, ennek lehet örülni vagy nem, ezen lehet bosszankodni, de sokat tenni ellene nem nagyon.

S ha már különös játékok, a mostani férfi kosárlabda Európa-bajnokságot figyelvén jutott eszembe, hogy évtizedekkel később a „papírozás” után a fiammal egy közeli park betondühöngőjében futkostunk. Nem, nem szaladgáltunk, persze az is volt, de a futkos mást jelentett. Szóval, az ilyen helyeken általában a futballkapu fölött kosárpalánk is van, s focizás közben egyszer csak túl magasra rúgtam a labdát, amely lepattant a gyűrűről. Hoppá, ezt tudatosan is lehetne csinálni. Lábbal kosarazni! Rögtön sportágat váltottunk, bevallom, nem sok sikerrel, a sokadik próbálkozás után sikerült nekem egyszer a „kétpontos” rúgás. Hazafelé ugrott be: futball plusz kosárlabda egyenlő futkos. Tervezgettük, hogy ki kéne találni a szabályokat, majd csapatokat alakítani, versenyeket rendezni, de aztán ötletből nem lett semmi. Egyszer esztendők múltán, 2015 áprilisában a Nemzeti Sport internetes portálján megjelent egy cikk, miszerint: „Martín Montoya volt a Barcelona csütörtöki edzésének sztárja: a 23 éves spanyol hátvéd elképesztő varázslatot villantott, jó húsz méterről egy laza mozdulattal ívelt a kosárgyűrűbe, s a labda csont nélkül hullott a háló ölelésébe. (...) A katalán csapat edzőközpontjának gyakorlópályáján egy kosárpalánkot is elhelyeztek, pont a hasonló mókázás miatt. Montoya trükkje fel is dobta az edzés hangulatát, volt, aki a döbbenettől a fejét fogta, volt, aki a földön keresgélte az állát, de a legtöbben tapssal fejezték ki tiszteletüket.” Természetesen nem maradtak el a szokásos pró és kontra hozzászólások, mint például: „Ilyenkor szokták azt mondani, hogyha megcsinálod még egyszer, bármire a vendégem vagy.”, „Sok éve láttam egy hasonlót az osztálytársamtól, csak az messzebbről és kosárlabdával.”, „Nagy kaland, tornaórán ki nem csinált már ilyet. Ettől csak az döbben le, aki állandóan fel van mentve testnevelésből, és nem tud egy egye­neset rúgni a lasztiba.”, „Amikor a 60-as évek közepén az ifi Európa-bajnok Faliszek, Nagy Karcsi, Kovács Gyuri Újpestről az Egri Dózsához kerültek, szabadidejükben kosárlabdapályán kosárra fociztak. A pálya mérete miatt ilyen távolságból nem, de egyébként nagyon sokszor találtak a kosárba. Nekik nem is okozott gondot, hogy átemeljék a kapus fölött a labdát – manapság ez a nemzetközi mezőnyben is nehezen megy.” (Nem ezen írás témája, de ha már egy olvasó megjegyezte: valóban, akkor is és mostanában is nagyon sokszor álmélkodnak a kapusteljesítményen: milyen bravúrral hárított fekve, pedig ez esetek többségében a csatár nem jó megoldást választott, nagy helyzetben laposan lőtt, pedig ha csak kicsit alábök a labdának, szinte lehetetlen védeni. Ezért is örültem az FTC csütörtöki Európa-liga-meccsén, amikor a nagyszerűen játszó Adama Traoré úgy szerezte meg csapata második gólját a Trabzonspor ellen, hogy a kimozduló Muhammet Taha Tepe fölött átemelte a labdát. Ilyen egyszerű ez, írhatnám, de tény, nem könnyű megcsinálni, gyorsan kell dönteni, kár, hogy a futballisták mostanában egyre ritkábban képesek rá.)

S ha a futkosból nem is lett sportág, néhány hasonló furcsa párosításból viszont igen. Például emlékeznek a vízihokira? A játék a múlt század ötvenes éveiben Angliából indult, azt nem írhatom, hogy világhódító útjára. Búvárok találták ki, a tüdőkapacitást kívánták fejleszteni. A meccs a medence alján zajlik, csapatonként hatan próbálják az ütő segítségével a több mint egykilós műanyaggal bevont ólomkorongot a kapuba juttatni. Itthon Budapesten, Egerben, Pécsett, Szigetváron és Jászberényben volt egy időben népszerű, 2013-ban Eger világbajnokságot rendezett, ám mostanában már kevesebbet lehet hallani e speciális játékról.

Szintén nem szokványos párosítás: kajakpóló. Skóciából terjedt el, Magyarországon 1989 februárjában volt a bemutató mérkőzés, amelyen lapátot ragadott többek között Gyulay Zsolt és Csipes Ferenc is. Novemberben már bajnokságot is rendeztek, az első győztes a BHSE B-csapata volt. Látványos a játék, öten-öten küzdenek egymással, hogy gólt szerezzenek, erről személyesen is meg lehet győződni, hiszen az idei versenyt Szegeden a Maty-éri pályán ma rendezik.

Az nem valószínű, hogy e két sportág bekerül az olimpiai programba, bár nem is oly rég ki gondolta volna, hogy a falmászás és a breaktánc űzői a világ legrangosabb sporteseményén vetélkedhetnek majd. Igaz, korunkban sok mindentől falra mászna az ember, de az igazi falmászás, hivatalos nevén a sportmászás egyre népszerűbb, mint ahogy e speciális „csörgés” is. Utóbbi először 2024-ben szerepel a játékok műsorán, míg előbbiben a pandémia miatt 2021-ben megrendezett tokiói ötkarikás versenyeken osztottak első ízben érmeket.

Az emberi elme csodálatos, használok újabb közhelyet, de valóban, a sportban is hihetetlen dolgok találódtak ki. A játékszenvedély örök, s maradjon is az az idők végezetéig. Mert bármennyi baj is van a mai világban, s ki tudja, mi vár még ránk, amikor szurkolni lehet egy csapatnak, amikor a barátokkal focizni, kosarazni, akkor rövid időre valóban felejthetők a napi gondok. S ugye, hasson e modern korban rendkívül furának, még ma is jól el lehet szórakozni egy A4-es papírlappal, egy golyóstollal és két kis tállal.
Az egyszerűség is nagyszerű lehet! Hihető, hogy egy A4-es papírlappal, egy golyóstollal és két kis tállal is remekül lehet szórakozni? A ma gyereke erre gúnyosan mosolyog: micsoda, mikkel? Na ne! Ezekkel, amikor fantasztikus kütyük segítségével fantasztikus álvalóságban érezheti magát bárki, akkor őskori eszközökkel múlassák valakik az időt? Amikor néhány gombnyomással gyakorlatilag bármit el lehet intézni, telefonon szinte élethűen lejátszani például egy futball BL-döntőt, hagyjuk már a papírlapot, golyóstollat, kis tálat.

Igen, ma már ez hihetetlen. Pedig anno kissrácként az öcsémmel nagyon sokszor vettük elő őket. A papírlapot kis darabokra téptük, csapatneveket, nullától kilencig számokat írtunk rájuk, s tálakba tettük őket. Így rendeztük meg a BEK, a KEK, a Vásárvárosok Kupája, az NB I, a világ- és Európa-bajnokság aktuális sorozatát. Nem volt nagy ötlet, mi mégis élveztük. Persze gyakran gombfocival döntöttünk egy-egy tornáról, de nem volt mindig annyi időnk, hogy mindegyik mérkőzést lejátsszuk, ezért inkább az egyik tálból sorsoltunk, a másikból húztuk ki a számokat, majd következtek a nagy meccsek. Villámgyorsan kialakult a végeredmény, meglett a továbbjutó, s így „fociztunk”, egészen addig, míg ki nem derült, melyik a győztes. Volt, hogy egy Bajnokcsapatok Európa-kupája – akkor ugye, még senki sem tudott a BL-ről – alig tíz perc alatt véget ért, de olyan is előfordult, hogy igazodva az eredeti játéknapokhoz, fordulóról fordulóra „futballoztunk”. Nem emlékszem, megtörtént-e, hogy nálunk is az az együttes, válogatott nyert, amelyik a valóságban – arra a más párosítás miatt viszonylag kevés esély volt –, de nem az számított, hanem a játék, az izgalom. S ahhoz – akkoriban – valóban elég volt néhány egyszerű tárgy.

Tudom, a mai gyerekeknek ez mese habbal, de nekünk, a fakockák, a fémépítős játék – a Lego akkoriban még keveseknek adatott meg – a gomb-, a rugós foci korában a „papírozás” is nagy örömet szerzett. Már szinte hallom, persze, most majd jön a többi példa, a „bezzegamiidőnkbenezés”, amikor még minden más volt, de nem jön. Tudomásul kell venni, közhely ide, közhely oda, megváltozott a világ, ennek lehet örülni vagy nem, ezen lehet bosszankodni, de sokat tenni ellene nem nagyon.

S ha már különös játékok, a mostani férfi kosárlabda Európa-bajnokságot figyelvén jutott eszembe, hogy évtizedekkel később a „papírozás” után a fiammal egy közeli park betondühöngőjében futkostunk. Nem, nem szaladgáltunk, persze az is volt, de a futkos mást jelentett. Szóval, az ilyen helyeken általában a futballkapu fölött kosárpalánk is van, s focizás közben egyszer csak túl magasra rúgtam a labdát, amely lepattant a gyűrűről. Hoppá, ezt tudatosan is lehetne csinálni. Lábbal kosarazni! Rögtön sportágat váltottunk, bevallom, nem sok sikerrel, a sokadik próbálkozás után sikerült nekem egyszer a „kétpontos” rúgás. Hazafelé ugrott be: futball plusz kosárlabda egyenlő futkos. Tervezgettük, hogy ki kéne találni a szabályokat, majd csapatokat alakítani, versenyeket rendezni, de aztán ötletből nem lett semmi. Egyszer esztendők múltán, 2015 áprilisában a Nemzeti Sport internetes portálján megjelent egy cikk, miszerint: „Martín Montoya volt a Barcelona csütörtöki edzésének sztárja: a 23 éves spanyol hátvéd elképesztő varázslatot villantott, jó húsz méterről egy laza mozdulattal ívelt a kosárgyűrűbe, s a labda csont nélkül hullott a háló ölelésébe. (...) A katalán csapat edzőközpontjának gyakorlópályáján egy kosárpalánkot is elhelyeztek, pont a hasonló mókázás miatt. Montoya trükkje fel is dobta az edzés hangulatát, volt, aki a döbbenettől a fejét fogta, volt, aki a földön keresgélte az állát, de a legtöbben tapssal fejezték ki tiszteletüket.” Természetesen nem maradtak el a szokásos pró és kontra hozzászólások, mint például: „Ilyenkor szokták azt mondani, hogyha megcsinálod még egyszer, bármire a vendégem vagy.”, „Sok éve láttam egy hasonlót az osztálytársamtól, csak az messzebbről és kosárlabdával.”, „Nagy kaland, tornaórán ki nem csinált már ilyet. Ettől csak az döbben le, aki állandóan fel van mentve testnevelésből, és nem tud egy egye­neset rúgni a lasztiba.”, „Amikor a 60-as évek közepén az ifi Európa-bajnok Faliszek, Nagy Karcsi, Kovács Gyuri Újpestről az Egri Dózsához kerültek, szabadidejükben kosárlabdapályán kosárra fociztak. A pálya mérete miatt ilyen távolságból nem, de egyébként nagyon sokszor találtak a kosárba. Nekik nem is okozott gondot, hogy átemeljék a kapus fölött a labdát – manapság ez a nemzetközi mezőnyben is nehezen megy.” (Nem ezen írás témája, de ha már egy olvasó megjegyezte: valóban, akkor is és mostanában is nagyon sokszor álmélkodnak a kapusteljesítményen: milyen bravúrral hárított fekve, pedig ez esetek többségében a csatár nem jó megoldást választott, nagy helyzetben laposan lőtt, pedig ha csak kicsit alábök a labdának, szinte lehetetlen védeni. Ezért is örültem az FTC csütörtöki Európa-liga-meccsén, amikor a nagyszerűen játszó Adama Traoré úgy szerezte meg csapata második gólját a Trabzonspor ellen, hogy a kimozduló Muhammet Taha Tepe fölött átemelte a labdát. Ilyen egyszerű ez, írhatnám, de tény, nem könnyű megcsinálni, gyorsan kell dönteni, kár, hogy a futballisták mostanában egyre ritkábban képesek rá.)

S ha a futkosból nem is lett sportág, néhány hasonló furcsa párosításból viszont igen. Például emlékeznek a vízihokira? A játék a múlt század ötvenes éveiben Angliából indult, azt nem írhatom, hogy világhódító útjára. Búvárok találták ki, a tüdőkapacitást kívánták fejleszteni. A meccs a medence alján zajlik, csapatonként hatan próbálják az ütő segítségével a több mint egykilós műanyaggal bevont ólomkorongot a kapuba juttatni. Itthon Budapesten, Egerben, Pécsett, Szigetváron és Jászberényben volt egy időben népszerű, 2013-ban Eger világbajnokságot rendezett, ám mostanában már kevesebbet lehet hallani e speciális játékról.

Szintén nem szokványos párosítás: kajakpóló. Skóciából terjedt el, Magyarországon 1989 februárjában volt a bemutató mérkőzés, amelyen lapátot ragadott többek között Gyulay Zsolt és Csipes Ferenc is. Novemberben már bajnokságot is rendeztek, az első győztes a BHSE B-csapata volt. Látványos a játék, öten-öten küzdenek egymással, hogy gólt szerezzenek, erről személyesen is meg lehet győződni, hiszen az idei versenyt Szegeden a Maty-éri pályán ma rendezik.

Az nem valószínű, hogy e két sportág bekerül az olimpiai programba, bár nem is oly rég ki gondolta volna, hogy a falmászás és a breaktánc űzői a világ legrangosabb sporteseményén vetélkedhetnek majd. Igaz, korunkban sok mindentől falra mászna az ember, de az igazi falmászás, hivatalos nevén a sportmászás egyre népszerűbb, mint ahogy e speciális „csörgés” is. Utóbbi először 2024-ben szerepel a játékok műsorán, míg előbbiben a pandémia miatt 2021-ben megrendezett tokiói ötkarikás versenyeken osztottak első ízben érmeket.

Az emberi elme csodálatos, használok újabb közhelyet, de valóban, a sportban is hihetetlen dolgok találódtak ki. A játékszenvedély örök, s maradjon is az az idők végezetéig. Mert bármennyi baj is van a mai világban, s ki tudja, mi vár még ránk, amikor szurkolni lehet egy csapatnak, amikor a barátokkal focizni, kosarazni, akkor rövid időre valóban felejthetők a napi gondok. S ugye, hasson e modern korban rendkívül furának, még ma is jól el lehet szórakozni egy A4-es papírlappal, egy golyóstollal és két kis tállal.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik