Marseille: Sampaoli úgy gondolkodik, mint Nietzsche

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2021.04.15. 18:16
null
Jorge Sampaoli elmagyarázta, miért járkál fel-alá a mérkőzések során (Fotó: AFP)
Járás közben jobban tud gondolkodni, helyzetet elemezni – válaszolt Jorge Sampaoli, az Olympique Marseille labdarúgócsapatának vezetőedzője sajtótájékoztatón arra a kérdésre, miért járkál föl-alá a technikai zóna egyik végétől a másikig a mérkőzések során.

 

„Úgy vagyok vele, mint Nietzsche” – utalt Jorge Sampaoli a német filozófusra, Friedrich Nietzschére. A Marseille vezetőedzője szerint „minden igazán nagy gondolat járás közben jött létre”.

Az argentin tréner, aki a 2018-as oroszországi világbajnokságon is végiggyalogolta az argentin válogatott mérkőzéseit, közölte: így tud igazán koncentrálni.

„Mindig is ezt csináltam. Járás közben gondolkodom. Ráadásul amit most látnak, ez már egy nyugodtabb verziója annak, amit régen csináltam. Nem hiszem, hogy ezen már lehetne változtatni” – tette hozzá a 61 éves edző.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik