Ligue 1: újabb lépést tett a bajnoki cím felé a PSG

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.21. 22:57
null
Az Ibrahimovic vezette Paris Saint-Germain a Nice-en is könnyedén átlépett (Fotó: Reuters)
A francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) 33. fordulójának záró mérkőzésén a Paris Saint-Germain hazai pályán 3–0-s győzelmet aratott a Nice ellen, így ismét kilencpontos előnnyel vezeti a bajnokságot a második helyezett Olympique Marseille előtt.

 

Nem számíthatott könnyű mérkőzésre a listavezető PSG, hiszen ellenfele az a Nice volt, amely a bajnokság hatodik helyén áll, hátránya pedig mindössze öt pont a már Bajnokok Ligája-indulást érő helyen álló Olympique Lyon mögött.

A párizsiak mindezek ismeretében meglehetősen támadó felfogású csapattal léptek pályára, hiszen Zlatan Ibrahimovic és Ezequiel Lavezzi mellett Jérémy Ménez és Javier Pastore is a kezdőcsapatban kapott helyet, David Beckhamet ugyanakkor csak a cserék közé nevezte – és nem is küldte pályára – Carlo Ancelotti vezetőedző.

A PSG támadósorának első érdemi villanására nem sokat kellett várni. A 10. percben Ibrahimovic löbbölte be a labdát a védők mögé belépő Pastorénak, aki szép mozdulattal visszahúzta a labdát az árnyékra vetődő David Ospina mellett, majd középre passzolt, ahol az érkező Ménez az alapvonalon menteni igyekvő két védő között a kapu közepébe helyezett, 1–0.

A folytatásban inkább a küzdelem dominált a pályán – ennek eredményeként Ibrahimovic kakaskodásért sárga lapot is kapott az első félidő hajrájában –, a 65. percben azonban eldöntötte a három pont sorsát a párizsi csapat. Didier Digard röviden adott haza, Lavezzi lecsapott a labdára, és eltolta azt Ospina mellett, aki elgázolta az üres kapuval szemben kilépni igyekvő argentin támadó, amiért a játékvezető kiállította, a hazaiak pedig tizenegyeshez jutottak.

A labda mögé Ibrahimovic állt, és nem is hibázott: félmagasan a kapu jobb oldalába lőtt, 2–0. A svéd válogatott csatár 29. bajnoki mérkőzésén a 27. gólját szerezte, ezzel – természetesen – utcahosszal vezeti a Ligue 1 góllövőlistáját.

A hajrában a csereként beállt Clément Chantome tette még magabiztosabbá a PSG győzelmét. Ibrahimovic kényszerítőzött Blaise Matuidival a Nice tizenhatosán belül, a visszakapott labdát Ibra középre belsőzte, Chantome pedig öt méterről az üres kapuba továbbított, 3–0.

A hátralévő percekben újabb gól már nem született, így a Paris Saint-Germain háromgólos győzelmet aratott, és visszaállította a kilencpontos különbséget első számú üldözőjével, az Olympique Marseille-jel szemben, és már csak hét pontra van szüksége a bajnoki címhez (feltéve, ha a Marseille az összes hátralévő meccsét megnyeri). A Nice a legutóbbi négy idegenbeli mérkőzéséből már a harmadikat veszítette el, és maradt a táblázat hatodik helyén.

LIGUE 1, 33. FORDULÓ
Paris Saint-Germain–Nice 3–0
(Ménez 10., Ibrahimovic 65. – 11-esből, Chantome 88.)

AZ ÁLLÁS
1. Paris SG 33 21 7 5 60–20 +40 70
2. Marseille 33 18 7 8 37–32 +5 61
3. Lyon 33 17 8 8 54–35 +19 59
4. Lille 33 15 11 7 50–32 +18 56
5. Saint-Étienne 32 14 12 6 51–25 +26 54
6. Nice 33 15 9 9 48–40 +8 54
7. Lorient 33 13 11 9 53–51 +2 50
8. Montpellier 33 14 6 13 50–43 +7 48
9. Bordeaux 33 11 14 8 35–30 +5 47
10. Rennes 32 12 6 14 43–47 –4 42
11. Toulouse 33 10 11 12 40–42 –2 41
12. Valenciennes 33 10 10 13 42–48 –6 40
13. Bastia 33 11 6 16 44–62 –18 39
14. Reims 33 9 10 14 31–38 –7 37
15. Ajaccio 32 8 13 11 33–41 –8 35
16. Evian 33 8 10 15 39–49 –10 34
17. Nancy 33 8 10 15 33–49 –16 34
18. Sochaux 33 8 9 16 34–52 –18 33
19. Brest 33 8 5 20 29–51 –22 29
20. Troyes 32 4 13 15 36–55 –19 25
Az Ajacciótól két pontot levontak.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik