Ligue 1: óriási meglepetés, a Dijon legyőzte a PSG-t!

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2019.11.01. 22:41
null
Icardinak és társainak semmi sem jött össze a Dijon ellen (Fotó: AFP)
A francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) 12. fordulójának nyitó meccsén a Dijon hazai pályán 2–1-re legyőzte a Paris Saint-Germaint.

A listavezető párizsiak jó formában érkeztek a sereghajtó Dijonhoz, a legutóbbi négy bajnoki meccsüket ugyanis kivétel nélkül megnyerték. A találkozó jól is kezdődött a regnáló bajnok számára, a 19. percben Kylian Mbappé góljával megszerezte a vezetést – Di María nagyszerű passza után a fiatal szupertehetség nagyon finom mozdulattal pöccintette át a kapus fölött a labdát (0–1).

Az első félidő ráadásában sikerült kiegyenlítenie a Dijonnak. A vendégek kapusa, Keylor Navas a jobb oldalról belőtt labdát egyenesen Mounir Chouiar elé ütött, aki nem habozott, kapásból a kapuba lőtt (1–1).

A fordulás után azonnal sikerült meglepnie a Dijonnak a PSG-t. Egy bedobást követően Jhonder Cadiz megbolondította a védőket, majd éles szögből leadott lövése Keylor Navas lába között talált utat a kapuba, ezzel megfordította a meccset a hazai együttes (2–1).

A fővárosi csapat óriási nyomás alá helyezte a Dijont, Mauro Icardinak és Leandro Paredesnek is megvolt az esélye a gólszerzésre, ám mindketten a kapufát találták el. A Dijon hősiesen védekezett, és megtartotta egygólos előnyét, így szeptember vége után ismét vereséget szenvedett Thomas Tuchel együttese. A hazaiak ezzel a győzelemmel elmozdultak az utolsó helyről, s a 18. pozícióba kapaszkodtak fel.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

FRANCIA LIGUE 1
12. FORDULÓ
Dijon–PSG 2–1
(Chouiar 45+5., Cadiz 47., ill. Mbappé 19.)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Paris SG 12 9 3 26–7 +19 27
2. Nantes 11 6 1 4 9–7 +2 19
3. Lille 11 5 3 3 17–11 +6 18
4. Reims 11 5 3 3 9–4 +5 18
5. Angers 11 5 2 4 16–16 0 17
6. Brest 11 4 5 2 13–13 0 17
7. Marseille 11 4 4 3 12–15 –3 16
8. Bordeaux 11 4 3 4 15–14 +1 15
9. Rennes 11 4 3 4 13–12 +1 15
10. Montpellier 11 4 3 4 9–8 +1 15
11. Monaco 11 4 3 4 19–21 –2 15
12. Saint-Étienne 11 4 3 4 11–15 –4 15
13. Lyon 11 3 4 4 16–9 +7 13
14. Amiens 11 3 4 4 15–17 –2 13
15. Nice 11 4 1 6 13–18 –5 13
16. Strasbourg 11 3 3 5 7–12 –5 12
17. Toulouse 11 3 3 5 13–19 –6 12
18. Dijon 12 3 3 6 7–13 –6 12
19. Nimes 11 2 5 4 10–12 –2 11
20. Metz 11 3 2 6 9–16 –7 11
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik