Ligue 1: másodszor duplázott a héten Icardi, a PSG elsöpörte az OM-et

Vágólapra másolva!
2019.10.27. 22:54
null
Icardi újra duplázott (Fotó: AFP)
A francia élvonal 11. fordulójában a listavezető PSG az első félidőben elrendezte az Olympique Marseille elleni bajnokit, köszönhetően Mauro Icardi és Kylian Mbappé két-két góljának.

Nem várt túl sokáig az első góllal a PSG a Marseille elleni rangadón – bár ez a titulus inkább a múltnak szól, mint a mának: az argentin Mauro Icardi a 10. percben nyitotta a gólgyártást, majd bő negyedórával később ő folytatta. Ez egyben azt is jelenti, hogy az argentin támadó a héten másodszor duplázott – kedden a BL-ben az FC Bruges legyőzéséből is két góllal vette ki a részét.

A 32. perchez érve aztán átvette a stafétát Kylian Mbappé, és előbb Angel di María bepasszát pofozta két lépésről a kapuba, majd egy gyors kontra végén megint az argentin átadása után volt eredményes. Figyelemre méltó a második gólnál, hogy 13 másodperccel a gól előbb még Keylor Navas kapusnak kellett saját ötösén belülről kipasszolnia a labdát a rátámadó vendégek elől.

MBAPPÉ MÁSODIK GÓLJA

A második fordulóban az eredmény már nem változott, a PSG már nem nagyon erőltette a támadásokat, a Marseille játékosai meg nem nagyon jutott el épkézlába gólhelyzetig, így maradt a 4–0-s hazai győzelem.

FRANCIA LIGUE 1
11. FORDULÓ
Rennes–Toulouse 3–2
(Niang 3., Honou 6.Gboho 92., ill. Dossevi 41., Gradel 84.)
St.-Étienne–Amiens 2–2 (Kazri 45., Dibassy 80. – öngól, ill. S. Mendoza 68., Akolo 76.)
PSG–Olympique Marseille 4–0 (Icardi 10., 26., Mbappé 32., 44.)

AZ ÁLLÁS
1. Paris SG 11 9 2 25–5 +20 27
2. Nantes 11 6 1 4 9–7 +2 19
3. Lille 11 5 3 3 17–11 +6 18
4. Reims 11 5 3 3 9–4 +5 18
5. Angers 11 5 2 4 16–16 0 17
6. Brest 11 4 5 2 13–13 0 17
7. Marseille 11 4 4 3 12–15 –3 16
8. Bordeaux 11 4 3 4 15–14 +1 15
9. Rennes 11 4 3 4 13–12 +1 15
10. Montpellier 11 4 3 4 9–8 +1 15
11. Monaco 11 4 3 4 19–21 –2 15
12. Saint-Étienne 11 4 3 4 11–15 –4 15
13. Lyon 11 3 4 4 16–9 +7 13
14. Amiens 11 3 4 4 15–17 –2 13
15. Nice 11 4 1 6 13–18 –5 13
16. Strasbourg 11 3 3 5 7–12 –5 12
17. Toulouse 11 3 3 5 13–19 –6 12
18. Nimes 11 2 5 4 10–12 –2 11
19. Metz 11 3 2 6 9–16 –7 11
20. Dijon 11 2 3 6 5–12 –7 9
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik