Ligue 1: Lyonban is Párizs új Zlatanja döntött, ezúttal duplázott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.11.27. 22:40
null
Edinson Cavaninak remek estéje volt (Fotó: Reuters)
Edinson Cavani duplájával elhozta a PSG a három pontot a Lyon otthonából a Ligue 1 14. fordulójának nagy rangadóján.

Ugyan az Olympique Lyon már nem olyan erős, mint jó fél évtizede, és szerepét a Ligue 1-ben éppen a PSG vette át, de jól jelzi az OL jelenét, hogy a párizsiak elleni rangadóra kiálló kezdő összértéke 120 millió euró volt, a kispadon helyet foglalók játékjogának értéke pedig 44 millió.

Edinson Cavani pedig felbecsülhetetlen a PSG számára, a párizsiak új Zlatan Ibrahimovica remek formának örvend, betalált a szünet előtt is – igaz, „csak” a Thiago Motta által kiharcolt büntetőből.

Nagy színvonalat nem hozott az első félidő, párszor megvillantak ugyan a vendégek, miközben a Lyon faragással, sarabolással és gyilkos belemenésekkel próbálta megtörni a bajnokot, de csak saját korábbi futballját sikerült elölnie ezzel a taktikával.

Látta ezt Bruno Génésio mester is, a szünetben pályára küldte Nabil Fekirt és Mathieu Valbuenát, utóbbi pedig első labdaérintéséből – egy dörgő Rafael-kapufa után – kiegyenlített.

A hazaiak Cavanija, Alexandre Lacazette két helyzetet is kihagyott pár percen belül, de újabb gólt nem szerzett a Lyon, mezőnyfölénye ellenére sem.

A hajrára meg elfáradt az OL, egy gyors kontra végén Edinson Cavani ismét betalált, az egykori lyoni, de vasárnap csalódást okozó Hatem Ben Arfa helyett csereként pályára lépő védő, Thomas Meunier remek passzát követően.

FRANCIA LIGUE 1
14. FORDULÓ

Lyon–Paris SG 1–2 (Valbuena 48., ill. Cavani 30., 81. – az elsőt 11-esből)

KORÁBBAN

Angers–Saint-Étienne 1–2 (N. Pepe 18., ill F. Pogba 59., Tannane 78.)
Nice–Bastia 1–1 (Plea 11., ill. Crivelli 60.)
Monaco–Marseille 4–0 (Boschilia 23., Germain 29., 39., Carrillo 91.)
Bordeaux–Dijon 3–2 (Rolan 48., Kamano 88., 93., ill. Abeid 44., Tavares 62.)
Montpellier–Nancy 0–0
Nantes–Lille 0–0

Caen–Guingamp 1–1 (Rodelin 79., ill. De Pauw 85.)
Metz–Lorient 3–3 (Falette 11., Vion 75., 78., ill. Waris 16., Moukandjo 54., 61. – a másodikat 11-esből)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Nice 14 10 3 1 26–10 +16 33
2. Monaco 14 10 2 2 43–15 +28 32
3. Paris SG 14 10 2 2 28–8 +20 32
4. Rennes 14 7 3 4 15–17 –2 24
5. Guingamp 14 6 5 3 19–14 +5 23
6. Bordeaux 14 6 5 3 19–16 +3 23
7. Lyon 14 7 1 6 22–18 +4 22
8. Saint-Étienne 14 5 6 3 16–12 +4 21
9. Toulouse 14 5 4 5 17–13 +4 19
10. Angers 14 5 3 6 13–14 –1 18
11. Metz 14 5 3 6 16–25 –9 18
12. Marseille 14 4 5 5 13–17 –4 17
13. Montpellier 14 3 7 4 20–27 –7 16
14. Dijon 14 3 5 6 18–21 –3 14
15. Caen 14 4 2 8 11–23 –12 14
16. Bastia 14 3 4 7 11–14 –3 13
17. Nantes 14 3 4 7 9–18 –9 13
18. Nancy 14 3 4 7 8–19 –11 13
19. Lille 14 3 2 9 10–19 –9 11
20. Lorient 14 2 2 10 12–26 –14 8

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik