Ligue 1: két góllal verte meg a Nice a Lille-t

Vágólapra másolva!
2018.11.25. 18:59
A Nice 2–0-ra győzött a hétvége előtt még a második helyen álló Lille-lel szemben, míg a dobogóért hajtó Montpellier hazai pályán 2–2-es döntetlent játszott a Rennes ellen a francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) 14. fordulójában.

NICE–LILLENICE–LILLE

A fordulót megelőzően a Lille-hez képest hatpontos hátrányban álló Nice kezdett jobban a két együttes összecsapásán. A hazai együttes a 25. percben a vezetést is megszerezte: Mario Balotelli bokából, az ötös elé ívelt labdáját helyezte szépségdíjas mozdulattal a kapu baloldalába Wylan Cyprien (1–0).

A folytatás kiegyenlített játékot hozott, a második félidő hajrájában mégis a Nice tudta növelni az előnyét: sarokrúgást követően röviden szabadítottak fel a vendégvédők, Allan Saint-Maximin begyűjtötte a labdát a tizenhatos előterében, majd két igazítást követően 17 méterről kilőtte a bal alsó sarkot (2–0), kialakítva a végeredményt.

MONTPELLIER–RENNES

A Rennes Hatem Ben Arfa megpattanó lövésével került előnybe az 5. percben (0–1), erre a félidő végén, a hosszabbítás pillanataiban Andy Delort góljával válaszolt a dobogóért hajtó Montpellier (1–1). A 27 esztendős francia támadó a második játékrész elején másodszor is betalált, a házigazdát juttatva vezetéshez (2–1). A 71. percben ismét fordult a kocka: az Ismaila Sarr buktatásáért megítélt tizenegyest Benjamin Bourigeaud értékesítette, beállítva a 2–2-es végeredményt.

LIGUE 1
14. FORDULÓ
Nice–Lille 2–0
(Cyprien 25., Saint-Maximin 79.)
Montpellier–Rennes 2–2 (Delort 45+1., 49., ill. Ben Arfa 5., Bourigeaud 71. – 11-esből)
Amiens–Marseille 1–3 (Dibassy 8., ill. Thauvin 26., 80., 91.)

AZ ÁLLÁS
1. Paris SG 14 14 46–7 +39 42
2. Lyon 14 8 3 3 24–16 +8 27
3. Montpellier 14 7 5 2 22–10 +12 26
4. Lille 14 8 2 4 21–12 +9 26
5. Marseille 14 8 1 5 27–22 +5 25
6. Saint-Étienne 14 6 5 3 19–18 +1 23
7. Nice 14 7 2 5 12–14 –2 23
8. Reims 14 5 5 4 10–13 –3 20
9. Strasbourg 14 4 6 4 20–17 +3 18
10. Nantes 14 4 5 5 21–19 +2 17
11. Nimes 14 4 5 5 19–20 –1 17
11. Bordeaux 14 4 5 5 14–15 –1 17
13. Rennes 14 4 5 5 18–21 –3 17
14. Angers 14 4 4 6 18–20 –2 16
15. Toulouse 14 3 5 6 11–22 –11 14
16. Amiens 14 4 1 9 14–24 –10 13
17. Caen 14 2 6 6 11–17 –6 12
18. Dijon 14 3 3 8 12–23 –11 12
19. Monaco 14 2 4 8 13–22 –9 10
20. Guingamp 14 1 4 9 10–30 –20 7

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik