Ligue 1: hét mérkőzés után edzőt váltott a Nantes

MTI/V. J.MTI/V. J.
Vágólapra másolva!
2021.02.10. 23:10
null
Domenech megbízatása nem tartott sokáig (Fotó: AFP)
Mindössze hét mérkőzés után menesztette Raymond Domenech vezetőedzőt a francia élvonalbeli FC Nantes.

 

A december 26-án kinevezett szakvezető, Raymond Domenech irányításával négy döntetlen mellett háromszor veszített a csapat, amely így már – negatív klubrekordot jelentő – 15 mérkőzés óta nyeretlen a bajnokságban, és az osztályozót jelentő 18. helyen áll a tabellán.

A szerdai Francia Kupa-mérkőzésen hétfői pozitív koronavírustesztje miatt nem Domenech irányította a Nantes-ot, amely ennek ellenére házigazdaként 4–2-re kikapott az RC Lens-tól és kiesett. Utódja Antoine Kombouaré lett, aki korábban a Racing Strasbourg, a Valenciennes, a Paris Saint-Germain, a Lens, a Guingamp, a Dijon és a Toulouse együttesét is irányította.

Raymond Domenech több mint tíz évvel szövetségi kapitányi bukása után kapott ismét vezetőedzői feladatot, szerződése az idény végéig szólt. A francia válogatottat 2004 és 2010 között 79 mérkőzésen irányította, és bár a nemzeti csapattal 2006-ban világbajnoki ezüstérmet nyert, ő maga a hat év alatt egyáltalán nem volt népszerű hazájában, és végül botrányos körülmények között kellett távoznia.

A 2010-es dél-afrikai világbajnokságon a francia válogatott a csoportkör után búcsúzott, de nem csupán nagyon szerény teljesítményével irányította magára a figyelmet, hanem azzal, hogy a játékosok bojkottálták az egyik edzést arra reagálva, hogy a szakvezető hazaküldte a vele tiszteletlenül beszélő Nicolas Anelkát.

Az eseménysorozat politikai üggyé nőtte ki magát Franciaországban, a szövetség vezetésében több változás történt, néhány játékos pedig különböző mértékű büntetést kapott. Az akkori indoklás szerint Domenech-nek azért kellett távoznia, mert helytelenül járt el Anelka hazaküldésével, illetve a játékosok azt követő sztrájkjánál, továbbá nem fogott kezet a dél-afrikaiak elleni csoportmeccs után kollégájával, a riválist irányító Carlos Alberto Parreirával.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik