Ligue 1: drámai véghajrá – ötgólos mérkőzésen nyert a PSG

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2021.04.18. 18:58
null
A 78. percig nem született találat, aztán beindult a góltermés (Fotó: AFP)
A francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) 33. fordulójának első vasárnapi mérkőzésén a PSG drámai csatában győzte le a Saint-Étienne-t Párizsban.

A PSG jóval többet próbálkozott a mérkőzésen, de a 78. percben a Saint-Étienne szerzett vezetést Denis Bouanga révén (0–1).

Kylian Mbappé azonban megvillantotta a klasszisát: a vendégek találata után egy perccel egy remek góllal kiegyenlített (1–1), majd a 87. percben egy tizenegyest is kiharcolt, amit ő maga értékesített (2–1).

Ekkor úgy tűnt, győzelmet ünnepelhetnek a hazaiak, viszont még két csavar hátravolt a mérkőzésen. A 92. percben Romain Hamouma egalizált (2–2), ám a slusszpoént a PSG szolgáltatta, ugyanis a 95. percben Mauro Icardi szerezte meg a mindent eldöntő hazai gólt (3–2).

Győzelmének köszönhetően a PSG tapad a pénteken pontokat hullajtó Lille-re.

Kora délután a Brest–Lens meccs ugyan 1–1-gyel zárult, ám a játékvezető összesen négy alkalommal mutatta fel a piros lapot: a vendégeknél a vezetőedző Franck Haisa 65. percben történt kiállítása után Steven Fortés és Simon Banza, a hazaiaknál pedig a gólszerző Jean Lucas kapott piros lapot a meccs utolsó 10 percében.

Késő délután a Monaco magabiztosan legyőzte a Bordeaux-t, így tartja a lépést a második PSG-vel.


FRANCIA LIGUE 1
33. FORDULÓ

PSG–St.-Étienne 3–2 (Mbappé 79., 87. – a másodikat 11-esből, Icardi 90+5., ill. Bouanga 78., Hamouma 90+2.)
Brest–Lens 1–1 (Jean Lucas 37., ill. G. Kakuta 72. – 11-es-ből)
Dijon–Nice 2–0 (Chafik 50., Beznia 77. – 11-esből)
Nimes–Strasbourg 1–1 (Ripart 50. – 11-esből, ill. Lienard 82.)
Reims–Metz 0–0
Bordeaux–Monaco 0–3 (K. Volland 29., G. Martins 47., Sz. Jovetics 90.)
Nantes–Lyon 1–2 (Pallois, 60., ill. Depay 5., 37. – a másodikat 11-esből)
Szombaton játszották
Angers–Rennes 03 (Doku 45+1., Terrier 63., Guirassy 90+1.)
Marseille–Lorient 3–2 (Payet 53., Lirola 56., 90+1., ill. Moffi 19., 70.)

Pénteken játszották
Lille–Montpellier 1–1 (Luiz Araújo 85., ill. Delort 21.)

AZ ÁLLÁS
1. Lille 33 20 10 3 54–20 +34 70
2. Paris SG 33 22 3 8 74–25 +49 69
3. Monaco 33 21 5 7 69–38 +31 68
4. Lyon 33 19 10 4 65–32 +33 67
5. Lens 33 14 11 8 52–45 +7 53
6. Marseille 33 14 10 9 46–41 +5 52
7. Rennes 33 14 9 10 43–35 +8 51
8. Montpellier 33 12 11 10 53–54 –1 47
9. Metz 33 11 10 12 36–38 –2 43
10. Nice 33 12 7 14 41–44 –3 43
11. Reims 33 9 14 10 38–38 0 41
12. Angers 33 11 8 14 34–50 –16 41
13. Saint-Étienne 33 10 9 14 38–50 –12 39
14. Strasbourg 33 10 7 16 42–51 –9 37
15. Brest 33 10 7 16 45–56 –11 37
16. Bordeaux 33 10 6 17 35–48 –13 36
17. Lorient 33 8 8 17 40–61 –21 32
18. Nimes 33 8 7 18 32–60 –28 31
19. Nantes 33 5 13 15 33–51 –18 28
20. Dijon 33 3 9 21 22–55 –33 18
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik