Liga 1: az FCSB ellen ellenszéltől tart a Sepsi vezetőedzője

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2021.08.23. 08:41
null
A Sepsit irányító Leo Grozavu eltiltását tölti, így nem lehet ott a kispadnál a bukaresti FCSB elleni idegenbeli bajnokin – óriási kihívás előtt a szentgyörgyi együttes (Fotó: AFP)
Ellenszéltől is tart az FCSB elleni bajnoki meccsen Leo Grozavu, a szentgyörgyiek eltiltását töltő vezetőedzője a román élvonalbeli labdarúgó-bajnokság hétfői meccse előtt.


Meg kell találnunk tavalyi önmagunkat – határozta meg az FCSB elleni hétfő esti mérkőzés lényegét Leo Grozavu, a Sepsi OSK vezetőedzője. A román élvonal székelyföldi csapata legutóbb egy hónapja, a nyitó fordulóban tudott nyerni, és sorozatban három vereség után utazik a bukaresti összecsapásra – az előző idényben mind a négy egymás elleni mérkőzésen szerzett pontokat a fővárosi sztárcsapat ellen.

A két klubvezérkar felfogása közti különbséget tükrözi, hogy míg Grozavu állása a gyengébb idényrajt ellenére sem forog veszélyben, az FCSB tulajdonosa, Gigi Becali az első bajnoki vereség (0–1 az újonc Rapid ellen) után leváltotta az alig két hónapja kinevezett Dinu Todorant. Az új edző, a tavasszal a kolozsvári CFR-rel bajnokságot nyerő Edward Iordanescu pedig szerződésében azt is rögzítette, Becali nem szólhat bele munkájába – a román futball jelenlegi legnagyobb kérdése, hogy a korábbi edzőinek a kezdőcsapatot összeállító és a szünetben tömeges cseréket elrendelő tulajdonos meddig képes állni a szavát.

A Sepsi szakvezetője szerint mindenesetre nem az új tréner személye határozza meg a meccs alakulását, hanem a kiemelkedő képességű bukaresti futballisták, akik mindig a játék irányítására törekednek.

„Ellenük mindig nehéz, és a jelenlegi helyzetben még bonyolultabb lesz. A legutóbbi mérkőzés megmutatta a taktikai és mentális gyengeségeinket, ha nem találunk vissza a tavalyi formánkhoz, nemcsak az FCSB-vel, hanem egyik csapattal szemben sem lesz esélyünk”
– mondta a mérkőzés előtti sajtótájékoztatóján Grozavu, aki a vetélytársnál is jobban tart a játékvezetéstől, mert szerinte a Farul és a FC Arges ellen büntetőt, illetve szabályos gólt nem adtak meg csapatának, ráadásul konstancai kiállítása miatt ezúttal sem foglalhat helyet a kispadon.

LIGA 1, 6. FORDULÓ
Vasárnap
Arad–Voluntari 2–0

Hétfő
20.30: FCSB–Sepsi OSK – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik