Libertadores-kupa: nincs kegyelem, kapus nélkül áll ki a River

Vágólapra másolva!
2021.05.19. 12:34
null
Enzo Pérez (fehérben) szerdán kapus lesz (Fotó: AFP)
Annak ellenére pályára kell lépnie szerdán (ma) a River Plate-nek a labdarúgó Libertadores-kupában, hogy a koronavírus-járvány miatt nem maradt bevethető kapusa.

Az argentin klub kedden jelentette be, hogy 25 játékosa megfertőződött a vírussal, emiatt arra kérte a dél-amerikai szövetséget (CONMEBOL), hogy két akadémista kapust benevezhessen a sorozatra. A szervezet elutasította a kérést és közölte, a csapatnak mindenképpen le kell játszania a kolumbiai Independiente Santa Fe elleni mérkőzést.

Marcelo Gallardo vezetőedzőnek összesen tíz egészséges futballistája maradt, így a várakozások szerint a szakember a hajlítóizom-sérüléssel küzdő középpályást, Enzo Pérezt állítja majd be a kapuba a kolumbiai Santa Fe ellen.

A klub elnöke, Rodolfo D'Onofrio kijelentette, meg sem fordult a fejükben, hogy ilyen döntést hoz a CONMEBOL, ugyanis tisztázták a klubnál fennálló helyzetet, a szabályzatban pedig szerepel egy olyan kitétel, hogy különleges esetben – például súlyos sérülés esetén – lehet plusz kapusokat nevezni.

„Mind a négy benevezett hálóőrünk elkapta a vírust, de úgy tűnik, a Covid csak nekünk számít különleges esetnek” – dühöngött a sportvezető.

A River Plate megmaradt játékosai közül mindössze hatan játszottak felnőtt élvonalbeli bajnokit.

Argentínában a járvány második hulláma tombol, a világon a hetedik legtöbb aktív fertőzöttet, 307 ezret tartanak jelenleg nyilván.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik