Legia: „Most már tudnunk kell, mi lesz Nikoliccsal”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.26. 11:50
Pénteki sajtótájékoztatóján Besnik Hasi, a Legia Warszawa labdarúgócsapatának vezetőedzője Nikolics Nemanja esetleges távozásáról is beszélt.

„Ebben a csoportban egyébként sem lenne könnyű az élet, de közben be kell építenünk öt-hat új játékost is – vetítette előre a BL-szereplés nehézségeit Besnik Hasi. – Most már tudnunk kell azt is, mi lesz Nikoliccsal, megy vagy marad? A következő néhány napban ez eldől. Elég népes a keretünk, népesebb, mint amilyent szeretnék. Nincs szükségem harminc játékosra. Beszélgettünk erősítésekről, de az, hogy bekerültünk a Bajnokok Ligájába, még nem jelenti azt, hogy szórnunk kellene a pénzünket.”

A BL-ben húsz év után a csoportkörbe jutó – és ott a Real Madrid, Dortmund, Sporting hármassal összesorsolt – Legia az eddigi hat lengyel bajnoki fordulóban mindössze hat pontot szerzett, és két vereség után vasárnap a Ruch Chorzów ellen próbál javítani.

Mint beszámoltunk róla, a magyar válogatott Nikolics iránt több klub is érdeklődik, a lengyel sajtóban legutóbb a Maccabi Tel-Aviv ajánlatáról cikkeztek.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik