Kína: a Chelsea, az MU, az Inter akarta, de a pénzt választotta

Vágólapra másolva!
2016.03.01. 15:34
null
Lavezzi (jobbra lent) széles mosollyal pózolt új csapattársai mellett (Fotó: Twitter)
A Paris Saint-Germain együttesét a télen elhagyó Ezequiel Lavezzi bevallása szerint a Premier League és a Serie A topcsapataihoz csatlakozhatott volna, de ő inkább a kínai Hopej China Fortune-be szerződött. Az okokról őszintén beszélt.

 

 

„Az Interhez, a Chelsea-hez vagy a Manchester Unitedhoz is mehettem volna, de a kínai bajnokság mellett döntöttem” – idézi a 30 esztendős Lavezzi sajtótájékoztatón elhangzott szavait a sport.fr.

„Ez fontos döntés a karrierem szempontjából. Biztos vagyok benne, hogy rengeteg kihívás vár rám”

„Lenyűgözött a projekt, amelynek immár én is a részese vagyok. Emellett természetesen az anyagi lehetőségek is vonzóak voltak. Rajongok a kínai kultúráért, különleges élmény itt szerepelni, többek között ezért is jöttem ide” – beszélt az okokról az argentin szélső, akinek szerződése 2016 nyarán járt volna le a PSG-nél.

Válogatottbeli karrierjét is érintette. Tisztában van vele, hogy februári döntésével megpecsételődött a szereplése a nemzeti csapatban.

„Minden bizonnyal véget ért a válogatottbeli karrierem. Ez az én döntésem volt, mostantól kizárólag a klubcsapatomra szeretnék koncentrálni” – tette hozzá Lavezzi.

A Hopej China Fortune csapatában Lavezzi többek között együtt futballozhat Gervinhóval, Stéphane Mbiával és Gaël Kakutával is.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik