Kamerun: szent a béke Roger Milla és Samuel Eto'o között

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.09.13. 07:18
Két évnyi mosolyszünetet lezárva kibékült egymással Roger Milla és Samuel Eto'o, a kameruni labdarúgó-válogatott korábbi, illetve jelenlegi meghatározó alakja.

Az 58 éves Milla a nyári, dél-afrikai világbajnokság előtt éles kritikával illette utódját, egy nyilatkozatában kijelentette: Eto,o a válogatottban még semmit nem mutatott fel. Utóbbi emiatt elgondolkodott azon, érdemes-e neki elutaznia a vb-re. Kettejük viszonya azonban már jóval ez előtt megromlott.

„Az öcs látni akarta a bátyját. Két órán keresztül beszélgettünk arról, hogy mi nem működött eddig, és mi volt az oka a két éve tartó eltávolodásnak" – nyilatkozott Milla, az afrikai ország emblematikus futballistája, aki három világbajnokságon szerepelt, ezek közül 1990-ben a negyeddöntőig vezette együttesét.

Az „egyeztető tárgyalásra" szeptember 6-án, egy yaoundei szállodában került sor, de aznap Milla otthonában együtt is ebédelt a két futballista.

„Elmondta, szerinte mi történt, én pedig a saját álláspontommal álltam elő" – fogalmazott Milla, hozzátéve, hogy egy magas rangú futballvezető ugrasztotta őket össze.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik