Játékossors: menekültként sem adja fel, Nógrádban folytatja a 14 éves ukrán fiú

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2022.03.17. 19:12
null
A BSE fiataljai közt kap edzéslehetőséget az Ukrajnából menekült 14 éves fiú (Fotó: Palóc Farkasok Facebook-oldal)
Az elmúlt hetekben több, az ukrajnai háború elől menekülő család, szülők és gyerekek érkeztek Nógrád megyébe. Köztük van egy 14 éves fiú is, akinek nem csak az otthonát, a barátait, hanem az eddigi futballkarrierjét is a háta mögött kellett hagynia, pedig a labdarúgás nagyon fontos az életében. A fiatal sportoló segítségére sietett az NB III-as Balassagyarmat mellett működő utánpótlás-egyesület – számolt be a nool.hu

 

„Az egyesületünk elnökhelyettese, Barna János keresett meg azzal, hogy egy kéréssel fordultak hozzá. Tájékoztatott, hogy egy Ukrajnából menekült családot Terényben szállásoltak el, és a fiatal fiúgyermekük szeretne focizni– mondta a nool.hu érdeklődésére a BSE Palóc Farkasok Utánpótlás SE technikai igazgatója, Jelen István.

A sportvezető elárulta, az ukrán fiú már pénteken csatlakozik az edzésekhez. Egyelőre leigazolni nem tudják, de minden felszerelést biztosítanak a számára, kikapcsolódásképpen pedig ­– mint szurkoló – várják őt a bajnoki mérkőzésekre is.

Jelen elmondása szerint egy pillanatig sem gondolkodtak azon, hogy segítsenek, sőt, a későbbiekben több olyan fiatalt is szívesen befogadnának Balassagyarmaton, akiknek a háborús konfliktus miatt el kellett hagyniuk otthonukat.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik