Játékossors: Lengyelországban folytatja a Viditől távozó támadó – hivatalos

Vágólapra másolva!
2019.01.17. 11:48
null
Sztefan Scsepovics új csapata mezében (Fotó: jagiellonia.pl)
Megvan a Mol Vidi FC-től távozó Sztefan Scsepovics új csapata: a 29 éves futballista aláírt a lengyel élvonal negyedik helyén álló Jagiellonia Bialystokhoz.

 

A nyolcszoros szerb válogatott támadó kedden közös megegyezéssel szerződést bontott a Vidivel, amelynél ugyan nem indult rosszul a karrierje – 2018 januári átigazolása után 14 bajnokin hat gólt szerzett és három gólpasszt is kiosztott, az idény végén pedig bajnoki címet ünnepelhetett a fehérvári együttessel –, ám a mostani idényben csak két NB I-es meccsen szerepelt. Kezdőként utoljára július 28-án, a Paks ellen lépett pályára, azután pedig már csak egy percre állt be a Malmö elleni BL-selejtezőn, augusztus 7-én. Utána kikerült a keretből, a hírek szerint a hozzáállásával voltak problémák.

Az idősebb Scsepovics fivér – akinek egy évvel fiatalabb öccse, Marko a Vidit erősíti – egy évre írt alá a Jagielloniához a klub közleménye szerint, a megállapodás további két évvel meghosszabbítható.

Szintén a bialystoki együttessel kapcsolatos hír, hogy a lengyel Sportowe Fakty információi szerint a klub megegyezett a Ferencvárossal is szóba hozott Martin Kostállal. A Jagiellonia 350 ezer eurót fizet a Wisla Krakównak a 22 éves szlovák középpályásért, aki csütörtökön vesz részt az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálaton, melyet követően a hivatalos bejelentésre is sor kerülhet.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A MOL VIDI FC-NÉL
Érkezők: Elek Ákos (Kajrat Almati – Kazahsztán), Futács Márkó (szabadon igazolhatóként, legutóbb Hajduk Split – Horvátország)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

A második csapatból felkerültek/profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek:
Távozók: Sztefan Scsepovics (szerb, szabadon igazolhatóként, Jagiellonia Bialystok – Lengyelország)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik