Játékossors: 27 meccs után távozott a Botafogo BL-győztes támadója

Vágólapra másolva!
2021.04.05. 17:40
null
Kalou (balra) számára idő előtt véget ért a brazil kaland (Fotó: AFP)
A brazil másodosztályban és a riói állami bajnokságban szerepelő Botafogo a hivatalos Twitter-csatornáján tudatta, hogy már nem a klub labdarúgója a tavaly júliusban ingyen igazolt 35 éves elefántcsontparti támadó, a Chelsea-vel 2012-ben Bajnokok Ligáját nyerő Salomon Kalou.

A 35 éves támadó 2020 júliusában nagy reményekkel – és ingyen igazolhatóként – érkezett a német élvonalban szereplő Herthától a Botafogóhoz, ám úgy alakult, hogy végül nem töltötte ki 18 hónapra kötött szerződését a braziloknál.

A patinás Rio de Janeiró-iegylet ugyanis a múlt hét végén a hivatalos Twitter-csatornáján közölte, hogy Kalou már nem tagja a profi csapatuknak.

 

A klub hivatalos honlapján megjelent közlemény szerint a 35 éves, 97-szeres elefántcsontparti válogatott támadó beleegyezett a 2021 végéig érvényes szerződésének felbontásába.

A Globo Esporte beszámolója szerint Kalou már nem élvezte Marcelo Chamusca vezetőedző bizalmát, nem is nagyon számolt vele a szakember – amit mutat, hogy február 5. óta nem lépett pályára.

Kalou a Botafogo színeiben 27 mérkőzésen játszott, s egyetlen gólt szerzett.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik