Indul a hosszú hajrá – Liverpool vagy City? BL-be jut a Getafe?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.28. 21:07
null
A Liverpool és a Manchester City küzdelme a januári rangadón vett fordulatot (Fotó: AFP)
A márciusi Európa-bajnoki selejtezők miatt megtartott bajnoki szünetet követően megkezdődik az európai bajnokságok hosszú hajrája. A csapatoknak másfél hónapjuk maradt arra, hogy megmaradt energiájukat összeszedve vágtassanak egyet a bajnoki cím, a BL-szereplés vagy a bennmaradás reményében. Ebben a részben a Premier League és a La Liga helyzetét elemezzük.

 

Kétrészes összeállításunkban e három küzdelem várható szereplőit vizsgáljuk a formájuk és hátralévő ellenfeleik alapján a négy olyan európai topligában, amelynek első négy helyezettje automatikusan főtáblás lesz a Bajnokok Ligája 2019–2020-as kiírásában. (Három kivétel van, a Serie A-ban a Juventust, a La Ligában az FC Barcelonát már bajnoknak tekinthetjük, illetve a Bundesligában az osztályozós helyért lesz küzdelem, a két kieső minden bizonnyal a Hannover és a Nürnberg lesz.)

A csapatok formájánál a legutóbbi öt bajnokin átlagosan szerzett pontok száma szerepel, a hátralévő mérkőzések listáján a közvetlen riválisokat vastag betűvel írtuk.

ANGLIA, PREMIER LEAGUE

Március végén még szinte minden kérdés nyitott Angliában. A bajnoki címért a Liverpool és a Manchester City fut versenyt, a másik két BL-helyre négy csapat pályázik, a 3. és a 6. helyezett között négy pont a különbség. Miközben a 17 pontos Fulham és a 14 ponttal sereghajtó Huddersfield kiesése biztosra vehető, a harmadik búcsúzó helyen a Cardiff helyzete nem teljesen reménytelen.

KÉT CSAPAT A BAJNOKI CÍMÉRT

1. LIVERPOOL FC (76 pont, forma: 2.2)
Hátralévő ellenfelek (7):
Tottenham (o), Southampton (i), Chelsea (o), Cardiff (i), Huddersfield (o), Newcastle (i), Wolverhampton (o)

2. MANCHESTER CITY (74 pont, forma: 3.0)
Hátralévő ellenfelek (8):
Fulham (i), Cardiff (o), Crystal Palace (i), Tottenham (o), Manchester United (i), Burnley (i), Leicester (o), Brighton (i)

A Liverpool a 2019-ben eddig csak egyetlen bajnokin pontokat vesztő Manchester City elleni rangadón kikapott, később fontos pontokat hullajtott el a West Ham, a Leicester City, valamint az Everton elleni döntetlenjeivel, így elfogyott az előnye. A Citynek eggyel több meccse van hátra, azaz vesztett pontok tekintetében Pep Guardiola csapata áll jobban. A BL-ben mindkét csapat versenyben van még, a City ezen felül az FA-kupában is áll.

A Liverpool a Tottenham és a Chelsea elleni rangadóját is otthon játssza, a City az Old Traffordon játszik a Manchester Uniteddal, egyébként a két csapat az összes hátralévő idegenbeli meccse a 13. vagy hátrébb álló csapat otthonában lesz.

MÉG KÉT BL-HELY KIADÓ

3. TOTTENHAM HOTSPUR (61 pont, forma: 0.8)
Hátralévő ellenfelek (8):
Liverpool (i), Crystal Palace (o), Huddersfield (o), Manchester City (i), Brighton (o), West Ham (o), Bournemouth (i), Everton (o)

4. ARSENAL (60 pont, forma: 2.6)
Hátralévő ellenfelek (8):
Newcastle (o), Everton (i), Watford (i), Crystal Palace (o), Wolverhampton (i), Leicester (i), Brighton (o), Burnley (i)

5. MANCHESTER UNITED (58 pont, forma: 2.0)
Hátralévő ellenfelek (8):
Watford (o), Wolverhampton (i), West Ham (o), Everton (i), Manchester City (o), Chelsea (o), Huddersfield (i), Cardiff (o)

6. CHELSEA (57 pont, forma: 1.4)
Hátralévő ellenfelek (8):
Cardiff (i), Brighton (o), West Ham (o), Liverpool (i), Burnley (o), Manchester United (i), Watford (o), Leicester (i)

A Manchester United–Chelsea rangadó kulcsfontosságú lesz (Fotó: AFP)
A Manchester United–Chelsea rangadó kulcsfontosságú lesz (Fotó: AFP)

A Tottenham nemrég még a bajnoki versenyfutásban volt érdekelt, de a legutóbbi négy meccsén nem tudott nyerni, így a garantált BL-helye is kérdésessé vált, hiszen ott lohol a nyakán az Arsenal, a Manchester United és a Chelsea. Ráadásul a Spurs még a Liverpool és a Manchester City vendégeként is pályára lép, van miért aggódni. De legalább kész az új stadion…

A nagy formába lendült Arsenal a hátralévő nyolc meccséből ötöt idegenben játszik, és bár csúcsrangadó nem lesz köztük, az Everton, a Watford és a Wolves ellen sem számíthat sétagaloppra Unai Emery.

A Manchester United ötször játszik otthon, így a Cityvel és a Chelsea-vel is, a menedzseri állásában megerősített Ole Gunnar Solskjaer csapata a nehéz menet után két könnyebbnek ígérkező meccsel zár.

A Chelsea a Liverpool és az MU otthonába is hivatalos még, de lesz négy nem túl nehéz hazai meccse.

Az egyéb elfoglaltságok rubrika egyik esetben sem lehet kifogás, legalábbis most: a Tottenham a Cityvel, a Manchester United a Barcelonával találkozik a BL-ben, az Arsenal a Napolival, a Chelsea a Slavia Prahával az Európa-ligában. E párharcok eredményei viszont később hatással lehetnek a bajnoki hajrára is.

ÖT CSAPAT, EGY KIESŐ HELY

14. CRYSTAL PALACE (33 pont, forma: 1.4, 8 meccs): Huddersfield (o), Tottenham (i), Newcastle (i), Manchester City (o), Arsenal (i), Everton (o), Cardiff (i), Bournemouth (o)
15. BRIGHTON & HOVE ALBION
(33 pont, forma: 1.4, 9 meccs): Southampton (o), Chelsea (i), Bournemouth (o), Cardiff (o), Wolverhampton (i), Tottenham (i), Newcastle (o), Arsenal (i), Manchester City (o)
16. SOUTHAMPTON
(30 pont, forma: 1.2, 8 meccs): Brighton (i), Liverpool (o), Wolverhampton (o), Newcastle (i), Watford (i), Bournemouth (o), West Ham (i), Huddersfield (o)
17. BURNLEY
(30 pont, forma: 0.6, 7 meccs): Wolverhampton (o), Bournemouth (i), Cardiff (o), Chelsea (i), Manchester City (o), Everton (i), Arsenal (o)
18. CARDIFF CITY (28 pont, forma: 1.2, 8 meccs): Chelsea (o), Manchester City (i), Burnley (i), Brighton (i), Liverpool (o), Fulham (i), Crystal Palace (o), Manchester United (i)

A Cardiff City helyzete nehéz, de korántsem reménytelen (Fotó: AFP)
A Cardiff City helyzete nehéz, de korántsem reménytelen (Fotó: AFP)

A legutóbbi 11 bajnokijából csak egyen pontot szerző, 17 pontos Fulham és a 14 ponttal sereghajtó Huddersfield bármelyikének bennmaradása maga lenne a csoda. A londoni csapatot 11 ponttal előzi meg a szintén kieső helyen álló Cardiff City. A walesiekhez képest négy csapat van öt ponton belül, mondhatni, karnyújtásnyira, de innentől nem hibázhat a Cardiff. A Fulham mellett ugyan három közvetlen riválisával is összecsap, a másik négy meccse a Chelsea, a Liverpool és a két manchesteri nagyágyú ellen lesz. Ilyen helyzetben a ki-ki meccseket nyernie kell, hogy maradjon esélye a PL-tagság meghosszabbítására.

Az ötös fogatból a Burnley formája a legrosszabb, ráadásul csak hét meccse van hátra, míg a Brighton kilenc mérkőzéssel (benne öt hazaival) gazdálkodhat. A Southampton esetében kérdés, hogy a szeptember közepétől három hónapon át nyeretlen vagy az ezt követően hét bajnokijából négyet megnyerő változatot látjuk majd. A Crystal Palace a Huddersfield legyőzésével kicsit meglóghat, de ha nem lesz meg a három pont a sereghajtó ellen, biztosan nagy bajba kerül.

SPANYOLORSZÁG, LA LIGA

A spanyol bajnokságban tíz teljes fordulóval a vége előtt tíz ponttal vezet a Barcelona az Atlético Madrid és 12-vel a Real Madrid előtt. Nem behozhatatlan hátrány, de engedjék meg nekünk, hogy most ne kezdjük el a La Liga bajnoki versenyfutásának esélyeit boncolgatni. Ha mégis úgy alakul, nem kevés későbbi cikkben fogunk foglalkozni vele.

Jelen állás szerint a bajnoki dobogósokat sem kell megkérdőjelezni, ezért a fennmaradó egy BL-hely esélyeit latolgatjuk, ami viszont különösen érdekes, hiszen a bajnokság nagy részében az Alavés és a Getafe futott versenyt, de kapaszkodik a Sevilla, a döntetlenkirály Valencia, sőt, a Betis és a Bilbao is. A kiesésért folyó küzdelem a négy topliga közül a La Ligában a legérdekesebb, itt bizakodhat leginkább a bennmaradásban az utolsó helyezett.

KIÉ LESZ A NEGYEDIK BL-HELY A NAGY HÁRMAS MÖGÖTT?

4. GETAFE (46 pont, forma: 2.2)
Hátralévő ellenfelek: Leganés (o), Espanyol (i), Bilbao (o), Valladolid (i), Sevilla (o), Real Madrid (o), Real Sociedad (i), Girona (o), Barcelona (i), Villarreal (o)

5. ALAVÉS (44 pont, forma: 1.8)
Hátralévő ellenfelek: Atlético Madrid (o), Sevilla (i), Leganés (o), Espanyol (i), Valladolid (o), Barcelona (o), Bilbao (i), Real Sociedad (o), Valencia (i), Girona (o)

6. SEVILLA (43 pont, forma: 1.2)
Hátralévő ellenfelek: Valencia (o), Alavés (o), Valladolid (i), Betis (o), Getafe (i), Rayo Vallecano (o), Girona (i), Leganés (o), Atlético Madrid (i), Bilbao (o)

7. VALENCIA (40 pont, forma: 1.8)
Hátralévő ellenfelek: Sevilla (i), Real Madrid (o), Rayo Vallecano (i), Levante (o), Betis (i), Atlético Madrid (i), Eibar (o), Huesca (i), Alavés (o), Valladolid (i)

8. BETIS (39 pont, forma: 1.4)
Hátralévő ellenfelek: Rayo Vallecano (i), Real Sociedad (i), Villarreal (o), Sevilla (i), Valencia (o), Levante (i), Espanyol (o), Eibar (i), Huesca (o), Real Madrid (i)

9. ATHLETIC BILBAO (37 pont, forma: 2.0)
Hátralévő ellenfelek: Girona (i), Levante (o), Getafe (i), Rayo Vallecano (o), Real Madrid (i), Leganés (i), Alavés (o), Valladolid (i), Celta Vigo (o), Sevilla (i)

Gyenyisz Cserisev (fehérben) és a Valencia versenyt fut a Getaféval és Jorge Molinával a BL-ért (Fotó: AFP)
Gyenyisz Cserisev (fehérben) és a Valencia versenyt fut a Getaféval és Jorge Molinával a BL-ért (Fotó: AFP)

A spanyol bajnokság küzdelmeit semlegesként figyelők egy része hosszú hetek óta szurkol a Getafénak és az Alavésnek, hátha valamelyik kis csapat odaér a Bajnokok Ligája-szereplést érő negyedik helyre. Mások azt mondják, a BL magasabb színvonalát egy Sevilla vagy Valencia garantálná. Nos, úgy tűnik, a két tábor még sokáig vitázhat egymással, ugyanis nem mostanában fog eldőlni ez a kérdés.

A Getafe és az Alavés pontszámban a nagyobb múltú riválisok előtt jár, a formája is kiváló. A baszk csapat ráadásul a hátralévő tíz meccséből hatot is hazai pályán játszhat, többek között a Barcelonával és az Atlético Madriddal meccsel. A Getafe a Realt fogadja, de a Barcához utazik.

A Sevilla következő öt mérkőzése sok mindenről dönthet, négy közvetlen riválisával találkozik, a Valenciával, az Alavésszel és a Betisszel otthon, a Getaféval idegenben. Egy jó sorozattal a maga javára fordíthatja a versenyfutást. A Betis és a Bilbao lemaradása jelentősnek mondható, de a hét-, illetve kilencpontos távolságot nem a Barcelonával vagy a Real Madriddal szemben kell ledolgozni, hanem a Getaféval szemben. Ami tíz forduló alatt közel sem lehetetlen.

MÉG AZ UTOLSÓ HUESCA IS REMÉNYKEDHET

14. LEGANÉS (33 pont, forma: 0.8): Getafe (i), Valladolid (o), Alavés (i), Real Madrid (o), Villarreal (i), Bilbao (o), Celta Vigo (o), Sevilla (i), Espanyol (o), Huesca (i)
15. LEVANTE
(31 pont, forma: 0.8): Eibar (o), Bilbao (i), Huesca (o), Valencia (i), Espanyol (o), Betis (o), Barcelona (i), Rayo Vallecano (o), Girona (i), Atlético Madrid (o)
16. VALLADOLID
(29 pont, forma: 0.6): Real Sociedad (o), Leganés (i), Sevilla (o), Getafe (o), Alavés (i), Girona (o), Atlético Madrid (i), Bilbao (o), Rayo Vallecano (i), Valencia (o)
17. VILLARREAL
(29 pont, forma: 1.8): Celta Vigo (i), Barcelona (o), Betis (i), Girona (i), Leganés (o), Real Sociedad (i), Huesca (o), Real Madrid (i), Eibar (o), Getafe (i)
18. CELTA VIGO
(25 pont, forma: 0.2): Villarreal (o), Huesca (i), Real Sociedad (o), Atlético Madrid (i), Girona (o), Espanyol (i), Leganés (i), Barcelona (o), Bilbao (i), Rayo Vallecano (o)
19. RAYO VALLECANO
(23 pont, forma: 0.0): Betis (o), Eibar (i), Valencia (o), Bilbao (i), Huesca (o), Sevilla (i), Real Madrid (o), Levante (i), Valladolid (o), Celta Vigo (o)
20. HUESCA
(22 pont, forma: 0.8): Real Madrid (i), Celta Vigo (o), Levante (i), Barcelona (o), Rayo Vallecano (i), Eibar (o), Villarreal (i), Valencia (o), Betis (i), Leganés (o)

Vajon lesz mit ünnepelniük a sereghajtó Huesca játékosainak az idény végén? (Fotó: AFP)
Vajon lesz mit ünnepelniük a sereghajtó Huesca játékosainak az idény végén? (Fotó: AFP)

A négy topliga közül a spanyolban a legszorosabb a kiesés elleni küzdelem. Amíg Angliában, Németországban és Olaszországban is reménytelenül leszakadt két-két klub, a La Liga utolsó harmadában valamennyire tömör maradt a mezőny, így a sereghajtó Huesca is bízhat még benne, hogy bent tud maradni.

Az előtte álló négy csapatból háromnak is rosszabb a formája, a Rayo Vallecano hétmeccses vereségsorozatban van azóta, hogy előtte öt mérkőzésen 13 pontot szerzett! A Celta Vigo a legutóbbi 12 bajnokijából csak kettőn szerzett pontokat, míg a Huescánál ez az arány nyolc bajnokiból öt pontszerzés, három győzelemmel.

A Villarreal és a Valladolid négy, a Levante hat, a Leganés nyolc pontra van a kiesőzónától, de ebben az idényben e csapatok egyike sem volt képes olyan kiegyensúlyozott teljesítményre, hogy aggodalom nélkül várhassa az utolsó tíz fordulót.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik