Indonézia: legalább 125-en meghaltak egy káoszba fulladt futballmeccsen

2022.10.02. 09:56
null
A szurkolók a meccs után elözönlötték a pályát (Fotó: AFP)
Legalább 174-en meghaltak és százan megsérültek egy futballmeccsen Indonéziában, miután a játék végén a szurkolók elözönlötték a pályát – közölte Emil Dardak, Kelet-Jáva kormányzóhelyettese vasárnap. Délután aztán a rendőrség már kevesebb áldozatról beszámolva arról adott hírt, hogy legalább 125-en vesztették életüket a tragédiában.

 

A zavargások azt követően kezdődtek, hogy a malangi Arema FC hazai pályán 3–2-re kikapott a Persebayától.

A vereség miatt csalódott szurkolók üvegekkel és egyéb tárgyakkal dobálták meg a futballistákat és a játékvezetőket, majd elözönlötték a pályát, követelve, hogy a csapat vezetősége adjon magyarázatot a fiaskóra.

A zavargások a stadionon kívül is folytatódtak, ahol a szurkolók felgyújtottak öt rendőrautót. A rohamrendőrség könnygázzal válaszolt az erőszakra, amelynek használatát a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) betiltotta a stadionokban. Ezt követően tört ki a pánik.


A szurkolók a kijárat felé rohantak, de a lökdösődésben sokan a földön végezték. Harmincnégy ember – köztük két rendőrtiszt – még a helyszínen meghalt. Egyes médiaértesülések szerint gyermekek is vannak az áldozatok között.

Több mint háromszáz embert szállítottak kórházba, de közülük sokan életüket vesztették út közben vagy a kezelés során – mondta el Nico Afinta, Kelet-Jáva rendőrfőnöke vasárnapi sajtótájékoztatóján.

Hozzátette, hogy az áldozatok száma tovább emelkedhet, mert sok sérült állapota súlyos.

Az Indonéz Labdarúgó-szövetség a tragédia miatt egy hétre felfüggesztette a helyi első osztályú bajnokság meccseit, és a szezon végéig kitiltotta az Aremát a mérkőzések házigazdái közül.

Úgy tudni, hogy a stadion túlzsúfolt volt, 42 ezer jegyet értékesítettek 38 ezer férőhelyre.

Ferli Hidayat, malangi rendőrfőnök elmondta, hogy kizárólag az Arema szurkolói válthattak jegyet az eseményre, miután a csetepaté elkerülése érdekében a Persebaya eleve szurkolóit kitiltották a meccsről.

A korlátozást azt követően rendelték el, hogy a két rivális csapat szurkolói 2020 februárjában 250 millió rúpia kárt okoztak a Kanjuruhan Stadionban.

Joko Widodo indonéz elnök vasárnap felszólította a hatóságokat, hogy vizsgálják felül a biztonsági helyzetet a futballmeccseken. Egyúttal arra kérte a labdarúgó-szövetséget, hogy a nyomozás befejezéséig függessze fel az élvonal meccseit. Widodo együttérzéséről biztosította az áldozatok hozzátartozóit.

„Mélységesen sajnálom, hogy megtörtént ez a tragédia, és remélem, hogy ez az utolsó futballtragédia ebben az országban” – mondta az elnök. „Ne hagyjuk, hogy ehhez hasonló történjen a jövőben” – fűzte hozzá.


2023-ban Indonézia lesz a házigazdája a FIFA U20-as világbajnokságának, amelyen 24 válogatott vesz részt.

Ez volt az egyik legtöbb halálos áldozattal járó sportesemény. 1989 áprilisában 96 Liverpool-szurkolót tapostak halálra Nagy-Britanniában. 1996-ban több mint nyolcvanan meghaltak és százan megsérültek egy világbajnoki selejtezőn Guatemala és Costa Rica között. 2001-ben legalább negyvenen vesztették életüket egy mérkőzésen a dél-afrikai Johannesburgban.

Ezek is érdekelhetik
Legfrissebb hírek