AZ: Van Basten visszatért, de nem a nagycsapathoz

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.09.16. 11:38
Marco van Basten visszatért az AZ Alkmaar futballklubhoz, de egészségi okok miatt nem marad az élvonalbeli csapat vezetőedzője, hanem az egyesület tehetségeit pallérozza a jövőben.

A korábbi híradások arról szóltak, hogy az októberben 50 éves szakember stressz okozta szívproblémákkal bajlódik apja júliusi halála óta, s e hónap elején a klub azt közölte, hogy kéthetes szünetet ad a nyáron szerződtetett trénernek, akinek utódja vélhetően eddigi segítője, Alex Pastoor lesz.

A játékosként háromszoros aranylabdás és 1988-ban Európa-bajnok tréner kedden a váltás okáról úgy nyilatkozott, hogy a vezetőedzői poszt ellátása „egyre gyakrabban okozott fizikai és mentális problémákat", s ki akar vonulni a tisztséggel járó rivaldafényből.

Earnest Stewart klubigazgató bejelentése szerint Van Basten mostantól fogva az AZ Alkmaar talentumainak fejlődésére koncentrál.

Az exjátékos az Ajax és a Milan színeiben futballozott, majd 2004 és 2008 között holland szövetségi kapitányként, utána az Ajax edzőjeként dolgozott. Három év szünet után, 2012-ben vette át a Heerenveen irányítását, majd idén írt alá az Alkmaarhoz.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik